:

Ekkora reálbér-emelkedésre számíthatunk jövőre

Negyedéves előrejelzését mutatta be a Raiffeisen Bank többek között az euró-forint árfolyamról, az olajárak alakulásáról és az inflációról.

Olajár-drágulásra számítanak a Raiffeisen Bank elemzői az Izrael és a Hamász közötti háború miatt. A két hadviselő fél ugyan jelentéktelen szereplő az olajpiacon, de Irán esetleges aktív részvétele a háborúban erősen megemelné az olajárakat. Irán naponta hárommillió hordó olajat termel ki, ennek nagy részét India és Kína veszi meg – mondta Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője a bank szerdai sajtótájékoztatóján.

Ami a magyar kőolaj-ellátást illeti, ennek nagy része továbbra is Oroszországból érkezik csővezetéken. Van összeköttetés Horvátországgal is, de az Adria-vezetéken egyelőre kevés olaj érkezik az országba. Ez azért okozhat problémát, mert Bulgária az orosz eredetű földgáz tranzitjára megawattóránként 20 leva energia-hozzájárulási költséget vezet be októbertől, ami miatt Szijjártó Péter azzal fenyegetett, leállítja a Bulgárián keresztül érkező orosz gázszállítást. Az új költség az Orbán Viktor által a kormány ütőerének nevezett Török Áramlat vezetéket érinti.

Sejtjük, de nem látjuk

„A magyar gazdaság szekere fordulhatott a harmadik negyedévben: a növekedést sejtjük, de nem látjuk, az eddigi adatok nem vetítik előre” – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Az egy éven keresztül tartó reálbér-csökkenés szeptemberben fordulhatott meg, erre a 12,2 százalékos inflációs adatból következtetnek.

Októberben kevéssel 10 százalék feletti, novemberben 10 százalék alatti, decemberben pedig 7,5 százalékos inflációra számít Török. Jövőre átlagosan 6,1 százalékos áremelkedést várnak, a gazdaságot azonban inkább a lakossági fogyasztás kismértékű emelkedése indíthatja be. A kiskereskedelmi forgalmi adatokban viszont csak az év legvégén láthatnak növekedést.

2024-ben 10 százalék körüli nominálbér-emelkedésre számítanak, ami 4 százalék körüli reálbér-emelkedést jelent.

A jegybanki alapkamat év végére 11,5 százalékra csökkenhet, a jövő év végére pedig 6 százalék körüli alapkamatot várnak a Raiffeisennél.

10 milliárd euró a tét

Az elemzők szerint minimálisan erősödhet a forint az euróval szemben a közeljövőben, és az év végén 380-as szinten stabilizálódhat. Ez az árfolyamszint a jövő évre is maradhat.

„A beruházások óriási mértékben visszaestek, ezért nagyon bízunk abban, hogy még az év vége előtt jóváhagyást kap a kohéziós alap 10 milliárd eurója, ami nem zárolt összeg. Az újjáépítési alap (RRF) később kaphat jóváhagyást” – mondta Török.

The post Ekkora reálbér-emelkedésre számíthatunk jövőre appeared first on Forbes.hu.