:

Így használja Izrael az arcfelismerő rendszereket a háborúban

Önkéntes IT szakemberek egy csoportja olyan sikeresen kutatta fel az eltűnteket a digitális nyomaik alapján, hogy az izraeli hadsereg átvette a projektet. Az eddig megfigyelésre használt technológiákkal most életeket mentenek.

A Hamász két héttel ezelőtti, Izrael elleni halálos terrortámadásait követően 1300 ember halt meg és több száz embert eltűntként tartanak számon az izraeli hatóságok (a palesztin oldalon az izraeli légicsapásokban már több mint 4000-en veszthették életüket). Az izraeli vezetés és a társadalom is kiemelt ügyként kezeli, hogy mi lesz a túszok sorsa, a terroristák több mint 200 embert raboltak el, miközben tömegmészárlást rendeztek – négy túszt engedtek eddig el. További 50 fogolyról folynak most a tárgyalások. A legnagyobb kérdés, hogy egyáltalán ki az, aki még valóban életben van?

Összeállnak az IT zsenik

Kiberszakértők egy csoportja önkéntes projektbe kezdett, hogy megpróbálja azonosítani az eltűnteket. Olyan kódot írtak, amely a közösségi oldalakat, köztük a Telegramot, a Twittert és a TikTokot kutatta át, hogy képeket és videókat gyűjtsön a halálos támadásról. Ezután az Amazon arcfelismerő algoritmusát, a Rekognition-t használva összehasonlították ezeket a képeket a hivatalos izraeli kormányzati források és az eltűntek családjai által rendelkezésre bocsátott fényképek adatbázisával.

Két hét alatt a projekt – amelyet a Nemzeti Kibernetikai Igazgatóság nevű kormányszerv korábbi igazgatóhelyettese, Refael Franco vezet –

mintegy 60 eltűnt személyt tudott azonosítani, és öt másik személy hollétéről tudott új nyomokat szolgáltatni.

Ezek már önmagukban annyira ígéretes eredmények voltak, hogy a projektet már az IDF-en belül viszik tovább, része a mentési műveletnek.

Franco, aki nem mellesleg a Code Blue Cyber IT biztonsági startup társalapítója, a Forbesnak elmondta, hogy a projektet azért adták át az izraeli kormánynak, mert „sok olyan érzékeny adatot gyűjtöttek össze, amelyet nem akarnak megosztani civilekkel”.

Nyomozás a túszok után kézzel és géppel

Az AI-szakértőkből és IT-biztonsági specialistákból álló önkéntes csapat olyan közösségi médiás, illetve a netre feltöltött tartalmakat is elemez, amelyek a Gázai övezetben készültek olyan helyeken, amiket feltételezhetően a Hamász is használ. A legkönnyebben a Telegram-csatornákról tudtak leszedni képeket, a Facebookkal nehezebb dolguk volt, de a csapat elhivatottságát jól mutatja, hogy egyenként, „kézzel” fésülték át a tartalmakat és szedték le, ami hasznos lehet. A vizuális elemek, képek kereséséhez, rendszerezéséhez AI eszközt fejlesztő Tagbox nevű startup is beszállt segíteni, a kigyűjtött képanyagot már ők szűrték le. Az így kapott képekre és videókra eresztették aztán rá az Amazon arcfelismerő rendszerét. Így is több tízezer kép- és videófájt kellett átfuttatni a rendszeren.

„Az Amazon Rekognition algoritmusa képes volt felismerni olyan eltakart arcokat, amelyeket egy emberi elemző nem látott volna”

– mondta a Forbesnak a Tagbox társalapítója-CEO-ja, Guy Barner.

Miután a rendszer egyezést jelzett egy-egy esetben, a csapat az izraeli hadsereggel együtt dolgozott a képek kézi ellenőrzésén. „Nagyon kemény munka volt, mert nagyon-nagyon rossz fotókat és videókat kellett átnézni. Szívszorító volt” – mondta Barner.

Arcfelismerő rendszerek a háborúban

Ez a második dokumentált eset, hogy a háborúban használják az arcfelismerő AI technológiát – amit jellemzően eddig inkább a megfigyelésekkel hoztak összefüggésbe (nem alaptalanul). Az egyik kórház a fekvőbetegekről készült arcképeket vetette össze az eltűntekével, hogy azonosítani tudja a sebesülteket. Ehhez a szintén izraeli Corsight AI nevű cég technológiáját használták.

Az Amazon 2016-ban indította el Rekognition nevű eszközét, amely olcsó és könnyen használható arcfelismerést kínál a rendőrségnek és polgári felhasználásra is. A magas hibaszázalék miatt több kritika is érte a szoftvert. A téves egyezések sok esetben feketéket érintettek, a cég ezért etikai okokra hivatkozva leállította a megoldás értékesítését a rendőrségnek. A pontatlanságra vonatkozó állításokat az Amazon korábban vitatta, az eszköz háborús felhasználását pedig eddig nem kommentálta az amerikai Forbesnak.

Borítókép: A Hamász iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli és külföldi túszok portréi az izraeli hadsereg tel-avivi központjának a falán 2023. október 24-én. A Hamász október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, ahol meggyilkoltak több mint 1400 embert, háromezret megsebesítettek, körülbelül 220 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint a Hamász elleni izraeli válaszcsapások palesztin halálos áldozatainak száma ötezerre emelkedett, a sebesülteké pedig meghaladja a 15 ezret a Gázai övezetben. MTI/EPA/Abir Szultan

The post Így használja Izrael az arcfelismerő rendszereket a háborúban appeared first on Forbes.hu.