Krízisek mindig is voltak a világban, de a médiakörnyezet alaposan megváltozott. Tíz fogódzó Al Ghaoui Hesnától ahhoz, hogyan beszélgessünk a gyerekeinkkel a krízisekről.

Anya, Te miért jártál háborúkba?

Ezt a kérdést szegezte nekem néhány napja teljesen váratlanul a kilenc éves kislányom. Korábban már jó néhány alkalommal beszélgettünk – az életkorának megfelelő mélységben – arról, hogy a születése előtt tévésként sokat dolgoztam konfliktus övezetekben, mégis éreztem, hogy a mostani kérdés időzítése nem lehet véletlen.

A gyanúm beigazolódott: az érdeklődése mögött valóban azok az információmorzsák álltak, amelyek az izraeli- palesztin háborúval kapcsolatban jutottak el hozzá. Így tudtam, hogy nem halogathatom tovább azt a cseppet sem könnyű beszélgetést, amibe másfél éve az ukrán háború kapcsán, 2020-ban pedig a pandémia kitörésekor is fontosnak tartottam belevágni.

FORBES MAKERS – DEFINIÁLD ÚJRA ÖNMAGAD!

Indul a Forbes Makers – Cselekvő nők egy helyen! újabb workshop sorozata. Előadók, témák, részletes program ITT.

Krízisek eddig is voltak, de megváltozott a kommunikációs tér

A globális krízisekről, háborúk szóló hírek ugyanis előbb-utóbb a gyerekeket is elérik, a szülők elcsípett beszélgetés-foszlányaiból, a szomszédban (vagy épp otthon) háttérzajként futó tévéműsorokból, a reggeli rádióműsor hangosan felejtett hírblokkjaiból, vagy éppen a többi ovis és iskolás osztálytárs beszélgetéseiből. És érzékeny kis csápjainknak hála rajtunk is pontosan érzik, amikor az egyik válságból a másiba evickélve, a ránk zúduló híráradat hatására szorongani kezdünk, feszültté, ingerülté válunk. Mert mi magunk is sokszor rosszul kezeljük azt, hogy milyen tartalmat, honnan és hogyan fogyasztunk és engedünk be a látóterünkbe, az életünkbe, a mindennapjainkba.

2020 óta számos tudományos kutatás foglalkozott azzal, hogy feltárja a fokozott hírfogyasztás és az erre adott érzelmi válaszreakciók közötti kapcsolatot. A covidjárvány alatti időszakban mért eredmények számos esetben kimutatták, hogy minél több időt töltött valaki hírek olvasásával, annál nagyobb stresszről és szorongásról számolt be.

A pszichológiai szakirodalomban már külön kifejezés is született, „főcím szorongás/stressz zavarként” emlegetve azt a jelenséget.

Eközben egy amerikai felmérés szerint a felnőtt lakosság több mint fele rendszeresen a közösségi platformokon tájékozódik arról, hogy épp mi történik a világban, és a különböző krízisek során is ez a legfontosabb információ forrása. Ami számos okból problematikus.

Egyrészt azért, mert ezeken a platformokon összemosódnak a határok a hírek és a vélemények, kommentárok között, és az olvasók sokszor tényként kezelik alapvetően szubjektív meglátásokról szóló írások tartalmát is. Másrészt a közösségi hálón elsősorban a negatív, nagy port kavaró, drámai híreket osztják meg az emberek, és az algoritmusok is ezeknek szélsőséges reakciókat kiváltó tartalmaknak kedveznek.

Mindez a közösségi média hírfolyamából tájékozódónak azt sugallhatja, hogy kizárólag apokaliptikus és tragikus események történnek a világban, aláásva ezzel az olvasó biztonságérzetét és erősen befolyásolva az érzelmi válaszreakcióit vagy épp mentális állapotát. Szakemberek szerint, ha valaki folyamatosan a híreket figyeli, a krízisekről szóló szalagcím-áradat hatására gyakran túlbecsüli annak a valószínűségét, hogy valamilyen szokatlan, negatív esemény fog történni az életében, miközben egyre kevésbé érzi magát kompetensnek abban, hogy saját maga irányítsa az életét. Az agyunk – hogy ezt a kiszolgáltatottság érzést ellensúlyozza – automatikusan kutatja az újabb és újabb információkat.

Így lépünk be abba az ördögi körbe, hogy a krízissel kapcsolatos további tartalmak még tovább növelik a szorongást és a bizonytalanságot.

Több ebből Palya Bea: Megéri igazat mondani, saját magadból beszélni  Nemet mondtál, és bűntudatod van? Néhány példa, hogy hogyan küzdj meg a helyzettel 4 jel, hogy a megfelelési kényszer hátráltat a karrieredben

Így érdemes a krízisekről a gyerekekkel beszélni

Egyes kutatások arra utalnak, hogy a fiatalok különösen sérülékenyek és kiszolgáltatottak a közösségi médiát elárasztó hírcunamival szemben. Ezért szakemberek szerint a felnőtteknek nem csupán a saját mentális egészségük megóvása érdekében érdemes jóval tudatosabban fogyasztaniuk a híreket, hanem abban is fontos körültekintőnek lenniük, hogy mennyire engedik közel a híreket a gyerekekhez.

Tehát visszakanyarodva ahhoz, hogy hogyan érdemes a gyerekekkel beszélgetni egy-egy krízisről, vagy arról, hogy mi történik éppen a világban, a következő tíz szempontot érdemes végig gondolni.

Akárhány éves egy gyermek, mindig érdemes kérdésekkel kezdeni a beszélgetést, hogy megtudjuk, felmérjük, milyen információkat hallhatott az éppen zajló eseményről, legyen az pandémia, háború vagy bármilyen krízis. Még ha mi mindent meg is tettünk annak érdekében, hogy a hírek közvetlenül ne jussanak el hozzá, sosem tudhatjuk, milyen történeteket hallott akár egy óvodában is a kortársaitól. Ezért fontos otthon szóba hozni ezeket az érzékeny témákat is: ha mi nem kérdezünk rá, lehet, hogy a máshol hallott téves, torz, számára ijesztő gondolatokat raktározza el magában. Inkább tőlünk, és az általunk feldolgozhatónak ítélt módon halljon elsősorban az eseményekről. Kisebb gyerekeknél érdemes figyelni, hogy játék közben, például egy szerepjáték során milyen mondatokat mond, milyen témákat hoz be a játékba – sokszor ezekből is számos információt nyerhetünk arról, hogy mit hallhatott, és mi foglalkoztatja, aggasztja az adott esemény kapcsán. Nagyobb gyerekeknél, akiknek adott esetben már saját telefonjuk van, érdemes konkrétan rákérdezni, hogy mit hallottak, láttak a krízisről az általuk követett közösségi média oldalakon. Nekik is elmondhatjuk, hogy ilyenkor érdemes kevesebbet lógni a közösségi hálón, és jó, ha felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az adott esemény kapcsán valószínűleg sokkal több olyan tartalommal fognak találkozni, amelyek még egy felnőtt számára is nehezen feldolgozhatóak. Ezért fontos, hogy tudják: bármikor fordulhatnak hozzánk, ha beszélni szeretnének erről, vagy úgy érzik, letaglózzák őket az általuk látott tartalmak. Készüljünk fel előre erre a beszélgetésre, és gondoljuk végig, hogy az érzékeny témával kapcsolatban milyen szavakat, kifejezéseket használunk. A nagyobb gyerekeket se árasszuk el felesleges információkkal, részletekkel, próbáljunk egyszerűen és röviden fogalmazni. Ha valamilyen kérdésükre nem tudjuk a választ, mondjuk meg őszintén, ahelyett, hogy kitalálunk valamit. Ez jó alkalom lehet arra is, hogy a lehetséges válaszokról közösen gondolkozhassunk. Ha bármilyen gondolatot, érzést, félelmet megfogalmaz egy gyerek az események kapcsán, soha ne bagatellizáljuk azzal, hogy „ugyan már, ettől nem szabad félni!” A félelmeket nem lehet egy mozdulattal lekapcsolni, eltüntetni, erre még mi sem vagyunk képesek! Az ilyen mondatokkal legfeljebb azt érjük el, hogy a gyerek butának és gyávának érezze magát, és legközelebb el se mondja az érzéseit, vagy jó mélyen elnyomja magában ezeket. Inkább keressünk a biztonságérzetét erősítő válaszokat az aggodalmaira, az életkorának megfelelő módon fogalmazva. Szánjunk elég időt ezekre a beszélgetésekre, amelyek sokszor nem is azért fontosak, hogy mi logikus magyarázatot adjunk a történtekre, hanem azért, mert ezáltal teret adhatunk a gyereknek, hogy kifejezze a saját érzéseit, gondolatait az eseményekkel, vagy a hozzá eljutó információkkal kapcsolatban. A rajzolás, az alkotás pedig fantasztikus eszköz az érzések, gondolatok kifejezésére, amikor szavakkal nehéz ezeket megfogalmazni. Amikor a gyerekek az érzéseikről beszélnek, hagyjuk őket megszakítás nélkül beszélni, amíg csak lehet. Akkor tegyünk fel kérdéseket, ha ő befejezte, amit mondani akart. A kérdéseinkben próbáljuk az általuk használt kifejezéseket használni egy-egy érzékeny témára, jelenségre. Ha lehet, kerüljük a hogyan-nal kezdődő kérdéseket. Sokszor egy felnőttnek is borzasztóan nehéz megfogalmaznia egy megterhelő esemény kapcsán, hogy hogyan érzi magát, vagy hogyan gondol dolgokat. Ha tovább akarjuk vinni a beszélgetés fonalát, inkább mondjuk azt, hogy „Mesélj még erről!” Adjunk minél több választási lehetőséget a kezükbe a hétköznapokban! Mindannyiunknak nehéz megélni, hogy a világban zajló folyamatokra gyakorlatilag nincs ráhatásunk, a gyerekek biztonságérzetét (és a miénket is!) viszont erősítheti, ha a napi rutinban minél több kisebb dologban hozhatunk döntést. Figyeljünk magunkra is, a pszichés és a fizikai jóllétünkre! Akkor tudunk a leghatékonyabban segíteni a gyerekeknek, ha mi is jól vagyunk. A megfelelő mennyiségű alvás, a megfelelő táplálkozás, a minőségi emberi kapcsolódás másokkal mind fontos elemei ennek. A fizikai állapotunk nagyban befolyásolja azt, hogy az érzelmeinket hogyan tudjuk szabályozni, ezért nagy szerepe lehet abban is, ahogyan a félelmeket és a szorongásokat kezeljük. Sokat segíthet ebben – nekünk és a gyereknek is – az érintés, az ölelés, a birkózás, a ritmikus mozgás, és a simogatás is – és ez igaz a fiúkra és a nagyobb gyerekekre is! Ha pedig azt érezzük, hogy az események a mi megküzdési képességünket is próbára teszik, kérjünk segítséget!

Al Ghaoui Hesna,
újságíró, író, a Forbes Makers trénere

The post 10 pontban Hesnától: hogyan kezeljük a háborús hírek miatti szorongást? appeared first on Forbes.hu.