:

A Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány véget vet az egyik legfontosabb vidékfejlesztési programjának

Korábban beígért fejlesztésektől eshetnek el a megyei jogú városok.

2022 óta gyökeresen megváltozott a gazdasági és politikai környezet, minderre tekintettel most nemcsak lehetséges, de szükséges is mérleget vonni, illetve jelen formájában lezárni a programot – fogalmazott a kormány a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban a Modern Városok Program (MVP) felülvizsgálata ügyében. 

„A Modern Városok Programot a kormány 2015-ben azzal a céllal indította el, hogy megerősítse Magyarországot, hiszen erős ország nem létezik erős vidék nélkül” – áll a határozatban. „A program legfontosabb feladata az volt, hogy a vidék gazdasági és szellemi központjainak – megyei jogú városainak – fejlődését ösztönözze és támogassa; e döntéssel a kormány olyan fejlesztések támogatójává vált, amelyek önerőből nem valósulhattak volna meg” – tették hozzá.

A programban

23 megyei jogú város vett részt, a 2015 óta eltelt mintegy 8 költségvetési évben több mint 2353 milliárd forint fejlesztési forrás kifizetése történt meg. 

– összegezte a határozat. A kormánydöntés további részében a megkötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatát sorolják, és azokat a projekteket lezárják, melyeknek megvalósulása meghiúsult, magyarán – mint a Portfolio megjegyzi –

korábban beígért fejlesztésektől eshetnek el megyei jogú városok.

A kormány Lázár János építési és közlekedési minisztert bízta meg, hogy a program keretében megkötött megállapodásokat vizsgálja felül, tekintse át az együttműködési megállapodások végrehajtásának helyzetét, majd az áttekintés alapján osztályozza a megállapodásokban nevesített egyes projekteket.

A Portfolio cikke szerint a felsorolás alapján későbbre csúszhat például a békéscsabai multifunkcionális sportcsarnok megépítése, melyet továbbra is támogat a kormány, de a jelek szerint nem most. Felülvizsgálat alá kerül a debreceni tömegközlekedés és a hajdúsági megyeszékhely repülőterének fejlesztése, illetve az egri vár turisztikai fejlesztése.

The post A Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány véget vet az egyik legfontosabb vidékfejlesztési programjának appeared first on Forbes.hu.