:

Bezárja ruhaboltjait az Amazon

Nem jött be a offline divatipar, a könyvesboltok után alig egy évvel a ruhaüzleteken is lehúzzák a rolót.

Körülbelül 17 hónapos működés után a jövő héten bezárja ruhaüzleteit az Amazon, ami újabb kudarcot jelent a cég számára, amely tavaly óta már számos könyvesboltot, pop-up-ot és kisboltot zárt be – írja az amerikai Forbes.

A két üzlet november 9-én zár be végleg, amit hivatalosan azzal indokoltak, hogy az Amazon az élelmiszerboltjai formájában kívánja előnyben részesíteni a bolti kiskereskedelmet.

Kristen Kish, az Amazon szóvivője a Forbes-nak azt nyilatkozta, hogy a cég „szorosan együttműködik” az üzletek alkalmazottaival, hogy segítsen nekik új szerepeket találni a vállalaton belül. A szóvivő azt is kiemelte, az Amazon az online ruházati platformjára összpontosít, amely 2020-ban mintegy 41 milliárd dolláros árbevételt ért el.

A bezárásról elsőként beszámoló Bloomberg szerint az üzletek néhány száz embert foglalkoztattak, a bezárásokra pedig azután került sor, hogy az Amazon tavaly már lehúzta a rolót mind a 68 hagyományos könyvesboltján és pop-up üzletén az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Az Amazon üzletei mintegy 5 milliárd dollárnyi eladást produkáltak a legutóbbi negyedévben, ez a szám nagyrészt eltörpül a technológiai óriás online áruháza mellett, amely több mint 57 milliárd dollárt hozott a cégnek ugyanebben az időszakban.

The post Bezárja ruhaboltjait az Amazon appeared first on Forbes.hu.