Hosszú és kacskaringós utazás végére értünk tegnap este. Bő másfél évvel ezelőtt kezdtük a nejemmel el-, pontosabban felolvasni Dusinak a Harry Potter-sorozatot. Közben megnéztük az előzményfilmeket is, a Legendás állatok és megfigyelésük három részét is. Harry filmes kalandjait tekintve már nem jutottunk olyan messzire. A dementorok, Voldemort és a halálfalók „látványát” ugyanis még elbírta a képzelet, hiszen a saját gyermeki képzeletünk pont addig terjed, ameddig félelem nélkül képesek vagyunk befogni a világot, ám amikor készen tolják elénk az efféle lényeket a kellő hanghatásokkal megfejelve, akkor bizony már nem lehet védekezni, és megjelenik a szorongás. Ezért aztán a Főnix Rendje után félretettük Hollywood színes-szagos termékeit, és csak magunkban utaztunk a varázstájakon.