:

Brutális bírságot kapott az Airbnb, adót csaltak a bérbeadók

Adócsalás vádjával sújtottak le a vállalatra.

779,5 millió eurós, azaz közel 295 milliárd forintos bírságot szabott ki az Airbnb-re az olasz bíróság. Állításuk szerint a vállalat közel 3,7 milliárd eurónyi bevétel után nem szedte be az államot megillető 21 százalékos adót a bérbeadóktól, írja a BBC Business.

A vállalat „meglepődve és csalódottan” fogadta az olasz bíróság döntését. Chrostopher Nutly, az Airbnb szóvivője elmondta: a cég európai központja június óta dolgoik az ügy megoldásán az olasz adóhivatallal.

Több ebből Nyugdíj: fontos időpont jön a héten Újabb kérdések miatt késhetnek a magyar EU pénzek

„Biztosak vagyunk abban, hogy a jogszabályokat maradéktalanul betartottuk” – tette hozzá Nutly, jelezve, hogy a fellebbezésen gondolkodik a vállalat.

Már korábban összerúgták a port

Az Airbnb 2022-ben támadta azt az olasz törvényt, ami a vállalatnak és több hasonló, rövidtávú lakásbérlést nyújtó szolgáltatónak előírta a bérbeadásra vonatkozó 21 százalékos adót. Az Airbnb ekkor azzal érvelt, hogy Olaszország adóztatási követelményei ellentétesek az Európai Unió szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elvével.

Az EU legfelsőbb bírósága később úgy döntött, hogy az Airbnb-nek be kell tartania a követelményeket.

Az olasz hatóságok az elmúlt években erőteljesen felléptek az országban működő multinacionális cégekkel szemben. Sajtóértesülések szerint adóügyi vizsgálatokat indítottak a Netflix és a Meta ellen is.

The post Brutális bírságot kapott az Airbnb, adót csaltak a bérbeadók appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés