:

Európai Bizottság: az Ukrajna és Moldova csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését javasolja

Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamoknak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával, valamint – bizonyos feltételek mellett – Bosznia-Hercegovinával is.

Ursula von der Leyen ezt Brüsszelben azután jelentette be, hogy áttekintették a tagjelölt országok felkészültségét – írja a hvg.hu.

A tavalyi évhez képest Ukrajna bőven 90 százalék felett teljesítette a számukra megállapított jogalkotási munkát. A Bizottság elnöke kifejtette: az alkotmányossági, igazságügyi reform, a korrupcióellenes és pénzmosás elleni program, az oligarchákkal szembeni fellépés és az új médiatörvény olyan lépések voltak, amelyek alkalmassá teszik Ukrajnát a konkrét csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A nemzeti kisebbségek ügyében is előrehaladás van – ez azonban még nem teljes.

Több ebből Európai Bizottság: az Ukrajna és Moldova csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését javasolja Ezzel a támogatással vastagodhat a családok pénztárcája

A jelentés szerint Ukrajnának továbbra is törvényt kellene alkotnia a Velencei Bizottságnak a nemzeti kisebbségekről szóló törvényhez kapcsolódó ajánlásaival kapcsolatban,

különös tekintettel az államnyelv, a média és az oktatás terén.

Ez az a terület, amelyre vonatkozóan Magyarország az ukrán csatlakozás blokkolását helyezte kilátásba, amennyiben a kisebbségi iskolák működtetésével kapcsolatban a jelenleg érvényes szabályok maradnak hatályban.

Von der Leyen úgy fogalmazott, hogy ezeknek a folyamatban lévő reformoknak még véget kell érniük, azonban mire ez megtörténik a tagállamoknak készen kell állniuk a tárgyalási kerettel.

Az ezzel kapcsolatos bizottsági jelentés jövő év tavaszára várható.

Ukrajna és Moldova 2022 júniusában kapta meg a tagjelölti státuszt.

Az Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolja Bosznia-Hercegovinával is, amint az ország eléri az ahhoz szükséges megfelelés elvárt szintjét. A Bizottság a Nyugat-Balkán hat országával is folytatná a közeledést.

The post Európai Bizottság: az Ukrajna és Moldova csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdését javasolja appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés