:

Elképesztő fejlesztést kaphat a Samsung következő csúcsmobilja

Elképesztő fejlesztést kaphat a Samsung következő csúcsmobilja

Hosszú várakozás után a Samsung is bemutatta saját generatív mesterséges intelligencia modelljét, a Samsung Gauss-t, amely már a soron következő Galaxy S24 készülékekben elérhetővé válhat – írja a TechCrunch.

A modell három fontosabb eszközből áll: Samsung Gauss Language, Samsung Gauss Code és Samsung Gauss Image. Az első egy olyan nagyméretű nyelvi modell (LLM) amely képes megérteni az emberi nyelvet és válaszolni a kérdésekre, csakúgy, mint a ChatGPT. Emellett segíthet e-mailek megírásában és szerkesztésében, dokumentumok összegzésében és nyelvek fordításában.

A Samsung hamarosan beépítheti ezt a funkciót a telefonjaiba, laptopjaiba és táblagépeibe.

A két másik platformot is érdemes megemlíteni. A Samsung Gauss Code inkább a fejlesztői kódokra összpontosít, míg a Samsung Gauss Image elsősorban egy képgeneráló és -szerkesztő funkció lesz. Ez utóbbi a Google szerkesztő platformjaihoz hasonló képességekkel bír majd.

A Samsung Gauss-t egyelőre csak belsőleg használják a munkatársak, de a bejelentés szerint a közeljövőben a nyilvános felhasználók számára is elérhető lesz. A Samsung célja, hogy már a jövőre megjelenő Galaxy S24-ben is helyet kapjon.

Kapcsolódó Megvan, mikor mutatkoznak be az új Samsung csúcstelefonok Kiszivárgott a bejelentés pontos dátuma és a bemutató helyszíne is.

The post Elképesztő fejlesztést kaphat a Samsung következő csúcsmobilja first appeared on 24.hu.