:

Eldőlni látszik a népszerű állampapír sorsa, ekkora kamatra számíts

Eldőlni látszik a népszerű állampapír sorsa, ekkora kamatra számíts

Most, hogy ismerjük az októberi inflációs adatot (9,9 százalék, Nagy Márton el is büszkélkedett az Európa-szinten ismét bajnokesélyes mutatóval), a Bankmonitor ki is számolta, hogy egész évre körülbelül mekkora inflációt láthatunk majd, amiből aztán az inflációkövető állampapír jövő évi kamata is szinte pontosan meghatározható.

Ha valami fura bizsergést éreztél egész októberben, az tuti az egy számjegyű infláció miatt volt

Az inflációkövető állampapír – nomen est omen – az előző naptári év átlagos inflációját veszi „kamatbázisul”, és azon felül fizet még némi kamatprémiumot. A most elérhető (illetve minden korábban kibocsátott) Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamatbázisát az idei átlagos infláció fogja tehát meghatározni, utóbbi tehát a következő, január 21-én kezdődő kamatperiódus szempontjából kulcsfontosságú adat lesz. Az első 10 havi inflációs adat, illetve a jegybanki prognózisok alapján szinte biztosra vehető, hogy idén 17,8–17,9 százalék lesz az egy tizedesjegyre kerekített átlagos drágulás.

Több ebből Hűha, film készül Elon Muskról Eldőlni látszik a népszerű állampapír sorsa, ekkora kamatra számíts

Jövőre a kormány 6, a jegybank 4-6 százalékos drágulásra számít, miközben az aktuálisan elérhető inflációkövető állampapír az év nagy részében feltehetően 18,05 vagy 18,15 százalékos kamatot fog termelni, folytatja a Bankmonitor. Avagy PMÁP-pal esélyesen két számjegyű reálkamatot lehet majd zsebre tenni. Sőt, ha a fenti inflációs várakozás teljesül évi átlagszinten, azzal a tavaly és idén kibocsátott, 1,5 százalékpontos kamatprémiumú PMÁP-sorozatok egy éven keresztül 19,3–19,4 százalékos kamatot fognak megtermelni.

Ács Gábor, a Forbes főmunkatársa nemrég arról írt, hogy nagyot kaszálhatnak a kisbefektetők a korábbi magas infláció miatt. Amivel együtt viszont az állam is dilemma előtt áll, hogy szigorítsa-e a visszaváltás feltételeit vagy sem.

Kienged az állam az állampapírból, amikor bezuhan a kamata?

The post Eldőlni látszik a népszerű állampapír sorsa, ekkora kamatra számíts appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés