:

Elveszett bolygó maradványai rejtőzhetnek a Föld mélyén

Elveszett bolygó maradványai rejtőzhetnek a Föld mélyén

A Hold eredetével kapcsolatos elméletek közül a legelfogadottabb szerint nagyjából 60 millió évvel a Naprendszer kialakulása után egy Mars nagyságú bolygó, a Theia csapódott az ősi Földbe. A folyamat következtében nagy mennyiségű anyag szabadult fel, amelyből aztán megszületett kísérőnk. Egy, a közelmúltban megjelent tanulmány alapján a becsapódott égitest nyomai még ma is jelen lehetnek a Földben – írja a The Conversationön David Rothery, a The Open University geológusa.

Qian Yuan, az Arizonai Állami Egyetem munkatársa és kollégái úgy vélik, az idegen eredetű anyag két nagy csomóban található meg a mélyben. Ez a két csomó adhatja a földköpeny térfogatának mintegy 8 százalékát.

A kutatók szerint az egykori bolygó ütközése nem hozott létre olyan forróságot, amely elég lett volna a teljes köpeny megolvasztásához. Ez segített a Theia maradványainak megőrződésében.

A csapat szerint eredményeik megmagyarázhatják a nagy, alacsony nyírási sebességű zónákat (LLVP-k). Ezen régiókat évtizedekkel ezelőtt detektálták a Csendes-óceán, illetve Afrika és az Atlanti-óceán keleti része alatt. Az LLVP-ket szeizmikus hullámoknak köszönhetően fedezték fel: a hullámok ezen zónákban lassabban haladnak.

Az LLVP-kkel kapcsolatban az évek során több hipotézis is született.

Yuanék most arra jutottak, a régiók a Theia maradványai lehetnek.

A kutatók számítógépes modellezést folytattak, és megállapították, hogy a becsapódás hője nem tudta a teljes földköpenyt megolvasztani, annak belső része szilárd maradt. A Theia egyes darabjai – amelyek vasban valamivel gazdagabbak voltak – aztán beépültek az átmeneti magmaóceán aljába. Ahogy az olvadt anyag ismét elkezdett megszilárdulni, a Theia részei mélyebbre kerültek, találkoztak egymással.

A folyamat évmilliárdokat vett igénybe. Az LLVP-k az elmélet alapján nem a Theia eredeti, nagy darabjai, hanem az ősi bolygó olyan szétszórt maradványai, amelyek utóbb ismét összegyűltek.

Amennyiben Yuanék megállapításai helyesek, a Holdról később elhozott mintáknak egyezést kell mutatniuk a zónákból származó vulkanikus anyag kémiai ujjlenyomatával. Érdemes hozzátenni, hogy az új elméletnek vannak vitatható részei, a Theia magjának sorsát például nem tárgyalják a vonatkozó publikációban.

The post Elveszett bolygó maradványai rejtőzhetnek a Föld mélyén first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés