:
Breaking News

A magyar sofőrök több mint fele 16 éves vagy annál is öregebb autót vezet

Öreg, használt, benzines gépjárműveket hajtanak a magyar autósok, akik hosszan tervezgetik, hogy aztán egy másik használt kocsit megvegyenek.

A magyar autótulajdonosok 51 százaléka használ 16 éves vagy annál is öregebb autót, amelyet 1 és 3 millió forint közötti összegért vásárolt. A forgalomban lévő gépjárművek átlagos kora Magyarországon 14,5 év – közölte hétfőn a Használtautó.hu a GKID kutatóval szeptemberben készített online reprezentatív felmérése alapján.

A válaszok szerint az átlagos hazai autótulajdonos évente 50 és 250 ezer forint közötti összeget költ karbantartásra, miközben minimum 5 évet vár a cserével, és jellemzően 3,8 millió forintot költene egy összegben egy legfeljebb 8 éves, benzines vagy dízeles használt autóra.

A mostanit is használtan vették

A meglévő gépkocsit a megkérdezettek 65 százaléka belföldön és használtan vásárolta, 22 százalék vette újonnan.

A felmérés szerint a saját autóval rendelkezők leginkább benzines gépjárművet használnak, a hibrid hajtásúak aránya 6 százalékra tehető.

A közlekedési alternatívák közül legtöbben tömegközlekedésre váltanának, de a válaszadók a rövidebb távokat akár gyalog vagy kerékpárral is szívesen megtennék.

Váltás esetén is keveseknél jön szóba az új autó

 A megkérdezettek 10 százaléka tervez egy éven belül gépkocsit vásárolni. Ezen érintettek 10 százaléka új, 72 százaléka használt, 16 százaléka pedig új vagy használt személygépjármű vásárlását tervezi. 

A vásárlást tervezők nagy része az 1-3 millió forintos kategóriában keres autót, míg az átlagos vételár várhatóan 3,8 millió forint körül alakul, legnagyobb értékben a 60 év felettiek és a budapestiek fognak gépjárművet venni, derült ki a felmérésből.

Az autóval rendelkezők 82 százaléka minimum 5 évet vár a gépjármű cseréjével, a többség 5-10 évente váltja le a használt gépjárművét – közölte a Használtautó.hu

The post A magyar sofőrök több mint fele 16 éves vagy annál is öregebb autót vezet appeared first on Forbes.hu.