:

Aláírták: így néz ki a paksi bővítés ütemterve

Aláírták: így néz ki a paksi bővítés ütemterve

Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. Szijjártó Péter és a Roszatom vezetője közös sajtótájékoztatót tartott.

A külgazdasági és külügyminiszter valamint az orosz atomenergetikai vállalat vezetője bejelentette, hogy aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet.

A közös sajtótájékoztatón Szijjártó azzal büszkélkedett, hogy a bővítés ma a létesítési engedéllyel rendelkező legnagyobb nukleáris projekt a kontinensen, továbbá azzal is, hogy mivel az orosz fővállalkozó mellett több amerikai, német, francia, svéd, osztrák, valamint összesen 94 magyar cég is érintett a projektben, ezért szerinte igazi nemzetközi együttműködésről van szó – írja a 24.hu.

Részletezte, mi történt eddig:

mindkét tervezett blokk alatt megtörtént ötméteres mélységig a talajkiemelés, a következő cél a 23 méteres mélység elérése. jól haladnak a résfalazási munkák is, jelenleg 77 százaléknál tart az ezen dolgozó német-amerikai vállalat, továbbá megkezdődött a talajszilárdítási munka is, így a következő fél évben hatvan épületet is felhúznak. Direkt36: Egy ősfideszesnek csináltak helyet a Paksi Atomerőműnél

Szijjártó szerint ugyanis az új blokkokkal évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását váltják ki, ami háromszorosa annak, mint amit a magyarországi erdők el tudnak nyelni évente.

Néhány hónapja írtunk arról, hogy orosz helyett francia üzemanyagra váltana Orbán Viktor a Paksi Atomerőműben, ami Paks I. esetében „orosztalanítás” lenne, Paks II.-vel azonban kicsit más a helyzet.

The post Aláírták: így néz ki a paksi bővítés ütemterve appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés