:

Nem akarunk mást, csak fogyni – és zabálni

Nem akarunk mást, csak fogyni – és zabálni

Itt az új aranyláz? A világ elhízott, de erőfeszítés nélkül fogyni akar. Van rá megoldás, amire hatalmas piac épülhet. Épül is.

(A szerző privátbanki szakember, korábbi írásai itt olvashatók.)

A gazdasági növekedés motorja az elmúlt évtizedekben a fogyasztás vagy inkább a túlfogyasztás volt. Ennek örülhettek a részvényesek, hiszen az olcsó, sok esetben ingyen hitel és a marketing gépezet a kétezres évek elejére elérte, hogy gondolkozás nélkül választjuk a nagyobb családi kiszerelést vagy a super size menüt, még akkor is, ha arra amúgy semmi szükségünk.

Az élelmiszerek terén ez a túlfogyasztásban és az értelmetlen mértékű pazarlásban csúcsosodott ki. Nem szabad elbagatellizálni a személyes felelősség szerepét, a fogyasztók aggregált szinten úgy reagáltak, ahogyan az várható volt.

Túlfogyasztás = túlsúly

A szakértők szerint egy hipermarket kialakításánál az egyik legfontosabb, hogy a bejáratnál már érezze a vásárló a pékségből jövő csalogató illatokat, azonban a bolt legtávolabbi pontján legyen a pékáru, hogy ezért végig kelljen mennie az egész bolton. Apró ösztönzési trükk, azonban vitathatatlanul működik.

Ennek az értelmetlen és fölösleges túlfogyasztásnak a következtében napjainkra világjárvány lett az elhízás, amely nem kíméli a gyerekeket sem.

Csak pár adat a WHO statisztikájából, hogy lássuk, mennyire komoly a probléma:

1975 óta a világban megháromszorozódott az elhízottak száma. Ami még rosszabb hír, hogy a növekedés hihetetlenül begyorsult az elmúlt években. 2016-ban a 18 év felettiek 39 százaléka volt túlsúlyos és 13 százaléka kövér, azaz a felnőtt lakosság 52 százalékának volt súlyproblémája. Több mint 340 millió gyerek vagy serdülő (5-19) volt túlsúlyos vagy kövér, és ez a szám évről évre nő. 2019-ben már 38,2 millió 5 év alatti volt túlsúlyos vagy kövér.

A WHO a BMI (body mass index) segítségével definiálja a túlsúlyt, mely 25-ös BMI felett értendő, míg az elhízottságot vagy kövérséget 30-as BMI feletti testtömeg index jelenti a WHO szerint. 

Az elhízásból fakadó egészségügyi problémák, mint a cukorbetegség, szívproblémák, magas vérnyomás, egyre nagyobb terhet rónak a kórházakra vagy az ellátó rendszerre. Persze nem minden országban azonos a terhelés, hiszen a szociális háló mindenhol más és más.

Az egyéni felelősségvállalás azonban nem halogatható tovább. A helytelen táplálkozás, a túlfogyasztás és a mozgásszegény életmód lassan benyújtja a számlát. Változtatni kell az életmódunkon és napi szokásainkon, mert az már tisztán látszik, hogy ez fenntarthatatlan.

A rossz hírekkel azonban nehéz választást nyerni, mint ahogyan a részvényesek sem lesznek túl boldogok attól, ha csökken az eredményesség.

Túlsúly: mi lenne a legjobb a fogyasztónak, az államnak és a vállalatoknak?

A fogyasztónak ne kelljen semmin változtatnia, erőkifejtés nélkül érjünk el látványos hatást, lehetőleg instant legyen és pofonegyszerű, a fogyasztás ne essen vissza, termeljük a profitot és növeljük a GDP-t, csökkentsük az ellátó rendszereket terhelő folyamatosan növekvő költségeket.

Mire is vágyunk igazán? Hogy továbbra is zabálhassunk és közben fogyjunk. Erre már most is kínálnak olyan gyógyszereket, amelyek például a cukorbetegeknek segítenek a fogyásban.

A dán gyógyszeripari cég, a Novo Nordisk (a cégről bővebben itt írtunk) által fejlesztett szemaglutid hatóanyagú gyógyszer, amelyet több országba is bevezettek, csökkentette a vércukorszintet, és fogyást is eredményezett.  A készítmény Wegovy néven Amerikában, Dániában és Norvégiában is kapható, de további országokban is tervezik bevezetni. Az Ozempic alacsonyabb hatásfokú cukorbetegség kezelésére alkalmas gyógyszert is szokták vény nélküli fogyókúrás tablettaként alkalmazni.

Az új elhízás elleni gyógyszer mondhatni, mint nem várt mellékhatás érkezett, amikor a cukorbetegek kezelésekor súlycsökkenést értek el náluk.

A szemaglutid olyan hatást váltott ki, amely teltségérzetet és étvágycsökkenést okozott. Ez gyakorlatilag kikapcsolta a falási rohamokat az agyban, amely lesben állva vár a diétázókra.  

Fentiekből is látszik, hogy nem újkeletű termékről és igényről beszélünk. Sok sztár fogyása mögött sejtenek hasonló étvágycsökkentő tablettákat, még ha kitartóan próbálják is ezt más, reklámozott fogyókúrás termékek csodájaként beállítani.

Színre lép: Eli Lilly

Idén év végén érkezhet az amerikai Eli Lilly új terméke a glp-1 néven futó gyógyszer, amely a fentiekkel összehasonlítva még hatékonyabbnak tűnik. Aki az elhízott társadalom megmentését látja a termék megálmodása mögött, annak azért kicsit árnyalnám a képet, hiszen

ez a termék az elemzők várakozása szerint 2031-ig 150 milliárd dollárt hozhat, amely megközelíti a rák gyógyításához használt gyógyszerek teljes piaci méretét.

Egyesek véleménye szerint ez akár olyan elterjedtté is válhat, mint a béta blokkoló.

Az Eli Lilly terméke pedig nem is jöhetne jobbkor, hiszen 2020-ban már a világ teljes lakosságának több mint 40 százaléka volt túlsúlyos vagy kövér és 2035-re az előrejelzések szerint ez már 50 százalék felett lehet, azaz közel 4 milliárd embert fog érinteni.

Aki azt hinné, hogy ez csak a fejlett gazdaságok problémája, hatalmasat téved.

Ez globális probléma. Ugyanúgy érinti a fejlett gazdaságok lakóit, mint mondjuk Egyiptom, Mexikó, Kína vagy akár India lakosságát.

Az új gyógyszer iránti óriási kereslet pedig nemcsak a frissen lefogyott felhasználókat, hanem a befektetőket is megszédítheti. A Novo Nordisk cég kapitalizációja két év alatt megduplázódott. Ebből is látszik, hogy a fogyás instant megoldása lehet az új aranyláz.

Soha-véget-nem-érős

Hogy mekkora az üzleti potenciál a termékben? A Novo Nordisk szerint azoknak az amerikaiaknak, akiknek van betegbiztosításuk vagy egészségbiztosításuk, havonta kevesebb mint 25 dollárba (8600 forint) fog csak kerülni a termék, a többit, azaz a tetemes részét a biztosító fizeti. Akiknek a teljes árat kell fizetnie, azoknak a havi Wegovy adagjuk 1350 dollárba (467 ezer forintba) fog kerülni. A cég várakozása szerint akár 50 millió biztosított amerikaihoz is eljuthat a Wegovy, amely messze felülmúlhatja a jelenlegi kb. 12 milliós szintet. Hangsúlyoznánk a számot:

50 millió amerikai lakos. Szemben a teljes populáció 350 milliós számával.

A cégeknek pedig nem kell attól tartania, hogy pár év alatt lefogy a világ és a termékük iránti kereslet a nullára esik, mivel már most is azt mutatják a tesztek, hogy az Ozempic abbahagyása után egy éven belül átlagosan a súlycsökkenés 66 százalékát hízzák vissza a páciensek.

Nagy Bertalan
privátbanki üzletfejlesztési vezető, Concorde Értékpapír Zrt.

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

The post Nem akarunk mást, csak fogyni – és zabálni appeared first on Forbes.hu.