:

Törvényjavaslat az éj leple alatt: nem kell a kötelező orvosi vizsgálat

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az éjszaka törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, ami az atv.hu szerint a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat megszűnését is tartalmazza.

A lényeg

A munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a munkaköri alkalmasság vizsgálata tekintetében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat

– áll a törvényjavaslatban.

Több ebből Új egyetem születik: a Hittudományi Egyetem Százmilliárdok az autópályán: betegre kereshetik magukat Mészárosék 35 év alatt

Miért?

Az indoklás szerint „a változó életviszonyok a jogszabályok folyamatos felülvizsgálatát, tartalmának újragondolását igénylik. Az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, ami az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni.”

A kivételek

Igen ám, de a jogszabály meghatározhat majd kivételeket, olyan munkaköröket és foglalkozásokat, ahol továbbra is kötelező lesz az orvosi vizsgálat, de ha a munkáltató úgy dönt, maga is előírhatja ugyanezt. Mindkét esetben a munkáltatónak kell ingyenesen biztosítania a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatát, ebben nem lenne változás.

És még?

„A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat általános indoklásában az is szerepel, hogy „a vállalkozások sikeressége érdekében olyan jogi környezetet kell kialakítani, amiben az adminisztráció időbeli és pénzbeli költségei minimálisak, így az erőforrásaikat a jogszabályoknak való megfelelés helyett a működésükre, a termelésre tudják fordítani”.

Ennek érdekében a kormány érdekegyeztető fórumot hozott létre, a Deregulációs Kerekasztal célja „a magyar emberek, vállalkozások mindennapi életének, ügyintézésének könnyítését és egyszerűsítését szolgáló javaslatok megfogalmazása”.

The post Törvényjavaslat az éj leple alatt: nem kell a kötelező orvosi vizsgálat appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés