:

A régi katásokba is belerúgna még egyet a kormány

A régi katásokba is belerúgna még egyet a kormány

Alaposan megnövelné a kormány a többes jogviszonyban működő vállalkozók adóterheit 2025-től, a jelek szerint azonban a szakma számára is derült égből villámcsapásként érkezett a törvénymódosító-javaslat, és egyelőre senki sem tudja megbecsülni, hogy mi lehet a változtatás hatása.

A G7 írt arról, hogy a javaslat szerint a többes jogviszonyú vállalkozók, vagyis tipikusan azok, akik egy főállás mellett egyéni vállalkozóként másodállásban is dolgoznak, a mindenkori minimálbér 30 százaléka után járulékokat fizetnének.

Ezek a számok

A mindenkori minimálbér 30 százaléke jelenleg havi mintegy 23 ezer forint egy évre levetítve kb. 276 ezer forint lenne ezek vállalkozók plusz terhe de mivel 2025-ben várhatóan magasabb lesz a minimálbér, az adó összege is több lehet ennél. Ráadásul azok, akik egy évben több mint 2,3 millió forintos bevételt érnek el a mellékállásukban, az e fölötti rész 60 százaléka után fizetnének járulékokat. A nyugdíjasként vállalkozókat az adóemelés nem érinti, hiszen ők eleve nem is adóalanyok.

Fájó pont lehet a korábbi katásoknak

A sok évig egészen jól működő kata váratlan kivéreztetése után a mellékállásban vállalkozók jelentős része a kedvezőtlenebb átalányadózásra állt át, a jelek szerint azonban a kormány nem tekinti rendezettnek a helyzetet, és 2025-től tovább kívánja növelni a terheiket.

Mellékállásban tipikusan azok vállalkoznak, akik a főállásukból származó, kevésnek tartott jövedelmüket szabadabb formában tudják kiegészíteni, tipikusan ilyen tevékenység a tanítás, amellyel rugalmas időbeosztással egészíthető ki a tanári jövedelem, de jó példa lehet a másodállásban futárkodás is.

Budapesti iskolaigazgató volt, most takarít – Dániában

The post A régi katásokba is belerúgna még egyet a kormány appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés