Az elmúlt évtizedben a mesterséges intelligencia (angol rövidítése AI, magyarul MI) a legfelkapottabb technológiává vált az internet széles körű elterjedése óta. Fejlesztését a tech-óriáscégek hatalmas befektetései is fűtik, a dollármilliárdokat abban a reményben költik el, hogy beelőzik versenytársaikat – vagy még inkább attól való félelmükben, hogy valaki lehagyja őket egy olyan területen, amely a jövőben teljesen átalakíthatja a világunkat. Nem is dollármilliárdok, hanem inkább dollárbilliók sorsa múlik azon, hogy ezek a fejlesztések milyen gyümölcsöket hoznak majd. A fejlődés mindenesetre mostanában annyira felgyorsult, hogy egyes szakértők már azt pedzegetik, hogy a szó köznapi értelmében is „intelligens” általános mesterséges intelligencia már hamarosan létrejöhet.

Nem új gondolat

Ebben a felfokozott hangulatban könnyű elfelejteni, hogy az MI egyáltalán nem egy új terület, mi több, a mesterségesen létrehozott intelligencia gondolata valójában az ókorig visszanyúló gyökerekkel rendelkezik, és valamilyen formában az emberiség teljes írott történelme során elő-előkerült. A görög mondákban szerepel az istenek kovácsa, Héphaisztosz, aki egy fémből készült automatát készít, hogy szolgálja az olümposzi isteneket. A zsidó folklór eleme a sárból gyúrt gólem története, amelyet (vagy akit) ősi rituálékkal keltettek életre. Mary Shelley 1818-as regénye, a tudományos-fantasztikus irodalom alapköve, a Frankenstein teljes egészében a mesterséges élet létrehozásáról szól. Fritz Lang műfajteremtő filmje, az 1927-es Metropolis horror- és fantasyművek egész sorát ihlette meg a Maschinenmensch, azaz az emberi formájú, gyilkos káoszt hozó robot alakjával.

Universal / Collection ChristopheL / AFP A James Whale rendezésében 1931-ben bemutatott Frankenstein című film jelenete.

Ennek ellenére az MI tényleges megvalósítása egészen az első digitális számítógépek a második világháború vége utáni megjelenésééig a sci-fi birodalmába tartozott. A történet kulcsszereplője a briliáns brit matematikus Alan Turing, aki leginkább a feltörhetetlennek tartott német kódológép, az Enigma titkosításának a Bletchley Park-i kódtörők csapatával végrehajtott feltörésében játszott szerepéről ismert.

Turing 1948-ban a Manchesteri Egyetemen kapott állást, hogy Nagy-Britannia első számítógépén, a „Manchester-babán” dolgozzon. A számítógépek megjelenése növelte az érdeklődést az „elektronikus agyak” iránt, amelyek látszólag lenyűgöző intellektuális teljesítményre voltak képesek. Turingot egyre inkább bosszantották a dogmatikus viták arról, hogy intelligens gépek márpedig nem létezhetnek, és egy 1950-ben a MIND folyóiratban megjelent cikkével akart pontot tenni a vita végére. Egy módszert javasolt – amelyet ő „imitációs játéknak” nevezett, de ma már Turing-teszt néven emlegetjük –, amellyel eldönthető, hogy intelligensnek tekinthetünk-e egy gépet. Egy emberi kérdező beszélgetésbe kezd egy géppel vagy egy emberrel elektronikus formában, így nem tudhatja, melyikkel áll szemben. Turing amellett érvelt, hogy

ha egy ilyen teszten a gépet nem lehet megbízhatóan megkülönböztetni egy embertől, akkor az a gép intelligensnek tekinthető.

Pictures From History / Universal Images Group / Getty Images Alan Turing

Ugyanebben az időben az óceán túlpartján John McCarthy amerikai tudós is az intelligens gépek lehetősége kezdte foglalkoztatni. 1955-ben egy következő évi tudományos konferenciához támogatásokat gyűjtve „feltalálta” a „mesterséges intelligencia” kifejezést. McCarthy nagy reményeket fűzött ehhez az eseményhez: úgy vélte, hogy az összes releváns tudományterület kutatóinak összehozásával a mesterséges intelligencia hetek alatt létrehozható. A konferencián aztán nem történt nagy előrelépés, de a McCarthy által összecsődített tudósok egy új tudományterületet hoztak létre, és a mai AI-fejlesztők az ő tudományos leszármazottainak tekinthetők.

Gépi tanulás

Az 1950-es évek végén csupán néhány digitális számítógép létezett a világban. Ennek ellenére McCarthy és kollégái már létrehoztak olyan programokat, amelyek képesek voltak tanulni, problémákat megoldani, logikai rejtvényeket megfejteni, valamint játszani. Azt feltételezték, hogy a fejlődés gyors lesz, különösen arra való tekintettel, hogy a számítógépek nagy ütemben váltak egyre olcsóbbá és gyorsabbá. De a lendület elfogyott, és az 1970-es évekre a kutatásokat finanszírozókat frusztrálni kezdték a túlzottan optimista jóslatok a fejlődés ütemére vonatkozóan. A támogatásokat megvágták, az MI pedig kapott egy stigmát. Új megközelítések nyomán az 1980-as években újra az izgatott optimizmus hullámai söpörtek végig a területen, de a fejlesztés megint falakba ütközött – és az MI-vel foglalkozó kutatókat ismét azzal vádolták, hogy felfújták az áttörésre vonatkozó várakozásokat.

A helyzet ebben a 21. században kezdett megváltozni, az MI-rendszerek egy új, deep learningre (mély tanulás) képes, mesterséges neurális hálókra épülő generációjának kifejlesztésével – de gondolati szinten ebben sincs semmi újdonság. Az állati és emberi idegrendszer egymással összeköttetésben álló neuronok óriási tömegéből áll. Az emberi agy például több tízmilliárd neuront tartalmaz, és mindegyik átlagosan nagyjából 7 ezer kapcsolódással rendelkezik a többiekhez. Minden neuron felismeri a kapcsolati hálójából beérkező egyszerű jelsémákat, és ennek alapján maga is elektrokémiai jeleket küld. Az emberi intelligencia valahogy ezekből az egyszerű kapcsolatokból és interakciókból születik meg. Az 1940-es években Warren McCulloch és Walter Pitts amerikai kutatók ismerték fel annak a lehetőségét, hogy elektronikai áramkörökkel lehetne egy ilyen rendszert modellezni – így született meg a mesterséges neurális hálók kutatásának és tervezésének területe.

Ezekkel ugyan McCulloch és Pitts ötlete nyomán folyamatosan foglalkoztak a tudósok, további előrelépések kellettek ahhoz, hogy ilyen rendszerek megvalósulhassanak. A szükséges áttörések egyikét Geoffrey Hinton és kollégái szállították az 1980-as években. Munkájuk nyomán hirtelen feltámadt az érdeklődés e terület iránt, de az izgatottság gyorsan el is halt, miután világossá vált, hogy a kor számítástechnikája nem tud elég erős neurális hálókat létrehozni. Jött azonban az új évszázad, és a helyzet megváltozott: ma a hatalmas, olcsó számítási és adattárolási kapacitások korát éljük, ezek teszik lehetővé az olyan mélytanuló hálózatok működtetését, amelyek az MI mai fejlődésének hátterében állnak.

A neurális hálókat kell keresni az utóbbi időszak legnagyobb figyelmet kapott alkalmazása, a ChatGPT mesterséges intelligencia hátterében is, amelyet az OpenAI 2022 novemberében tett elérhetővé. A ChatGPT, illetve a háttérben dolgozó, egyenként billió egységből álló neurális hálók azonnal hatalmas ismertségre tettek szert, és ma már naponta százmilliók veszik igénybe szolgáltatásaikat. Sikerének egyik titka az lehet, hogy pontosan olyan MI-nak érezzük, mint amilyeneket korábban csak a mozikban láthattunk.

Nem fog kimászni a számítógépből

A ChatGPT használata olyan, mintha egyszerűen beszélgetnénk valamivel, ami okosnak, nagy tudással rendelkezőnek tűnik. Azonban, amit a neurális hálói csinálnak, az tulajdonképpen elég egyszerű. Amikor begépelünk „neki” valamit, a ChatGPT egyszerűn megpróbálja kitalálni, milyen szöveget kellene megjelenítenie. Ehhez hatalmas mennyiségű adatot használ fel (beleértve nagyjából az összes, az interneten valaha megjelent szöveges tartalmat). A kiterjedt neurális hálózatok és az óriási adatmennyiség lehetővé teszik, hogy a program – minden praktikus szempontból – átmenjen a Turing-teszten.

Stanislav Kogiku / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk / AFP

A ChatGPT sikere alapvető félelmeket is gerjesztett: mi van, ha valami olyasmit hívunk életre, amit aztán nem tudunk kontrollálni? Ez a Frankenstein, a Metropolis vagy a Terminátor rémálma. A ChatGPT valóban lenyűgöző képességei alapján könnyen hihetőnek látszik, hogy ez valós és közeli lehetőség, azonban minden tudása ellenére a ChatGPT válaszai mögé nem szabad túl sok valós intelligenciát képzelni. Nem egy elméről van szó – a program csupán relevánsnak látszó szövegeket jelenít meg. Nem gondolkozik azon, hogy miért kérünk tőle, palacsintarecepteket vagy a kedvenc focicsapatunk friss eredményeit – sőt, semmin sem gondolkozik. Nincsenek meggyőződései vagy vágyai, és semmilyen más célja azon kívül, hogy bizonyos szempontok szerint kiválogatott szövegeket jelenítsen meg.

Nem fog kimászni a számítógépből, és átvenni az uralmat a világ felett.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az MI használatának nincsenek veszélyei. Az egyik legaktuálisabb most az, hogy a ChatGPT-t és a hasonló alkalmazásokat ipari mennyiségű dezinformáció előállítására használhatják fel például olyanok, akik egy választás eredményeit szeretnék befolyásolni. Nem tudjuk azt sem, hogy ezek a rendszerek milyen mértékben veszik át saját emberi elfogultságainkat és tévedéseinket azokból az adatokból, amelyeket a betanításukhoz használtak. A program tulajdonképpen nem tesz mást, mint megpróbálja kitalálni, hogy mi mit írnánk az adott kérdésre válaszul – így e technológiák nagy léptékű alkalmazása valójában hatalmas tükröt is tarthat az emberiség elé. És nem biztos, hogy tetszik majd, amit látunk benne.

A cikket Litván Dániel fordította.

The post Évezredek óta rettegünk a mesterséges intelligenciától first appeared on 24.hu.