:

Veszélyben az ellátás, mi lesz a gyerekekkel?

Folyamatos a védőnői szolgálat leépülése, egyre több az ellátatlan körzet. Ötezerből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, sok helyen gyermekorvos sincs.

„Minden anyukának, várandós kismamának és kisgyereknek joga van a minőségi védőnői ellátáshoz. Ezt az esélyegyenlőséget azonban ma nem tudja biztosítani rendszer” – idézi Szalainé P. Boglárkát, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetőjét a Népszava.

Nagy a mozgás, de jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen. Ez önmagában 714 feladatellátási helyet érint, de ennél jóval több helyen oldják meg a feladatot helyettesítéssel.

Több ebből Veszélyben az ellátás, mi lesz a gyerekekkel? Kevés az emelés? Nem elég a minimálbér

A csaknem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő. Az üres állások mellett ugyanis a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el.

A nagy számú helyettesítés önmagában is nehéz helyzetet teremt, hiszen egy-egy körzetben 200, de akár 350 gondozott – gyermek, várandós – is lehet. Erre terhelődik rá a helyettesített körzet összes feladata.

Felmérések alapján a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából 1000 védőnő helyettesít (a betöltetlen vagy tartósan távol lévő kolléga körzetét esetenként 2 vagy 3 védőnő látja el megosztva).

Mivel az osztott figyelem a saját körzetét is hátrányosan érinti, az mondható, hogy 2500-3000 feladatellátási helyen nem jut a gondozottakra megfelelő mennyiségű idő és figyelem. A NEAK összesen 10000 feladatellátási helyet tart nyilván,

így az ellátottak 25-30 százalékának sérül az egyenlő ellátáshoz való joga.

The post Veszélyben az ellátás, mi lesz a gyerekekkel? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés