A WD 0810-353 jelű fehér törpe egy Naphoz hasonló csillag forró és sűrű teteme. Úgy nézett ki, hogy evolúciós és kozmikus időskálákon szempillantás alatt, mindössze 29 000 év múlva a Naprendszerünk útját keresztezi. Azonban az ESO Nagyon Nagy Távcsöve (VLT) segítségével a csillagászok kiszámították, hogy mégsem kerül sor ezzel a halott csillaggal való találkozásra.

Milyen lesz az élet a Földön 29 000 év múlva? Fajunknak, a Homo sapiensnek több tízezer évbe telt, mire a természeti világ részeként vadászó gyűjtögetőként elkezdte a mezőgazdaság útján manipulálni a Földet. Ezzel szemben mindössze 80 évbe telt, mire feltaláltuk az atombombát, sétáltunk a Holdon, létrehoztuk a világhálót, az iPhone-t és a Facebookot, megháromszoroztuk bolygónk népességét, és elkezdtük látni a mesterséges intelligencia első valódi megjelenését. A haladás üteme felgyorsul és nem lassul.

Mégis, a fajunk előrehaladásának gyorsuló üteme mellett vajon tehetünk-e bármit, hogy megállítsunk egy kóbor csillagot, ami a Naprendszerünk felé tart? Lehet, hogy pontosan ezzel a helyzettel kell majd megküzdeniük utódainknak 29 000 év múlva, amikor is a WD 0810-353 néven ismert fehér törpecsillag a Naprendszer peremén landol. Azért „lehet”, mert lehet, hogy igen, de lehet az is, hogy nem, bár nagy valószínűséggel úgy néz ki, hogy nem kell szembenézniük ezzel a helyzettel. Az ESO Nagyon Nagy Távcsövének adatait használó friss kutatás kimutatta, hogy a korábbi számítások tévesek voltak, és a WD 0810-353 mégsem keresztezi utunkat.

„Elgondolkozott már azon, hogy más csillagok olyan közel kerülhetnek a Naprendszerünkhöz, hogy felkavarják a kis testeket a külső Naprendszerben?” – mondja John Landstreet (Armagh Observatory & Planetarium, Egyesült Királyság), a The Astrophysical Journal folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. Akár hiszi, akár nem, a csillagszomszédainkkal való közeli találkozások nem igazán ritkák a Naprendszerünk számára, bár egy ilyen találkozásnak eléggé változó következményei lehetnek.

Egyes becslések szerint a Nap élete során több mint 40 000 csillag haladhatott át az Oort-felhőn, a Naprendszer távoli peremén egy óriási jeges törmelékhéjon. Legutóbbi birtokháborítónk, a Scholz-csillag, mintegy 70 000 évvel ezelőtt járt ezen a vidéken, éppen akkor, amikor őseink megtették első lépéseiket Afrikát elhagyva.

Az Oort-felhő a Naptól 2 000–100 000 CSE közötti tartományban található (CSE a csillagászati egység, a Föld és a Nap közötti átlagos távolság, mintegy 150 millió km). A hosszú periódusú üstökösök, amelyeknek több mint 200 év kell a Nap körül egy keringés megtételéhez, valószínűleg az űr e titokzatos régiójából származnak, és ebben rejlik a legnagyobb veszély. Az Oort-felhőben lévő objektumok csak lazán kötődnek a Naprendszerhez, és akár egy enyhe gravitációs lökés is megváltoztathatja a pályájukat. Ahogy más csillagok áthaladnak az Oort-felhőn, potenciálisan a Földdel való ütközési pályára küldhetnek egyes objektumokat.

Művészi elképzelés a Naprendszer külső részén levő Oort-felhőről. Az itt található objektumok néha belökődnek a Naprendszer belseje felé, mint ahogy az az ábrán bemutatott C/2014 S2 (PANSTARRS) üstökössel is történt, amelynek útját a vörös vonal mutatja.

Ahhoz, hogy megértsük, miért gondolták eddig a csillagászok, hogy ez a csillag durván behatolhat a békés Naprendszerünkbe, először meg kell ismernünk az Európai Űrügynökség (ESA) által 2013-ban indított Gaia űrteleszkópot. A Gaia célja az, hogy a Tejútrendszer és azon túl több mint ezermillió csillag mozgását, fényerejét, hőmérsékletét és összetételét feltérképezze.

2022-ben Vagyim Bobilev és Anyisza Bajkova orosz csillagászok a Gaia-adatkészletét elemezték, és olyan csillagokat kerestek, amelyek esetleg utunkba kerülhetnek. Így botlottak bele történetünk főszereplőjébe, a WD 0810-353 fehér törpébe, egy nagyon forró és sűrű csillagtetembe, amely egy Naphoz hasonló csillag halála után maradt hátra. A Gaia mérései szerint a WD 0810-353 nagyjából 29 000 év múlva a Napunkhoz képest kb. 31 000 CSE-n belül kell hogy legyen, veszélyesen az Oort-felhőn belül.

A Gaia azonban kihagyott egy fontos darabot a kirakósból: „szokatlan módon ennek az öreg fehér törpének hatalmas mágneses mezője is van” – magyarázza Eva Villaver (Astrobiology Center, Spanyolország) a tanulmány társszerzője. „A csillagászatban a mágneses mezők kulcsfontosságúak a csillagok számos fizikai aspektusának megértéséhez, és ha figyelmen kívül hagyjuk őket, az a fizikai jelenségek félreértelmezéséhez vezethet.”

A sebességet, amellyel a WD 0810-353 felénk tart, és amelyet radiális sebességnek hívunk, eredetileg a Gaia által mért spektrumból vagy más néven színképből határozták meg. A spektrumot úgy kapjuk meg, hogy a fényt alkotó színekre bontjuk. Attól függően, hogy egy objektum felénk tart vagy tőlünk távolodik, a spektrumában levő vonalak rövidebb, illetve hosszabb hullámhosszak felé tolódnak el. Ezt a folyamatot ennek megfelelően kék- vagy vöröseltolódásnak nevezik, mivel a kék fény hullámhossza rövidebb, mint a vörösé.

Spektrumvonalak kék- és vöröseltolódásának sematikus ábrázolása. Középen a normál spektrum, felül vörö felé, alul kék felé eltolódva.

De az erős mágneses tér jelenléte mély hatást gyakorolhat a csillag színképére, a spektrumvonalakat több részre osztja, és más hullámhosszakra tolja el. Egyszerűen fogalmazva, ha a mágneses teret nem vették figyelembe a fehér törpe radiális sebességének mérésekor, akkor az a kérdés, hogy felénk jön-e, nyitott maradt.

A kutatócsoport az ESO Nagyon Nagy Távcsövének FORS2 (FOcal Reducer and low dispersion Spectrograph 2) műszerét használta a fehér törpe rendkívül pontos spektrumainak rögzítésére, hogy kiderüljön, hogy az erős mágneses tér torzíthatja-e a Gaia-adatok értelmezését.

A fényhullámok általában minden irányban oszcillálnak, de bizonyos körülmények között, például mágneses tér jelenlétében, egy preferált irányban oszcillálnak, és polarizálódnak. A csapat a WD 0810-353 polarizált spektrumát használta a fehér törpe mágneses mezőjének modellezésére, és megállapította, hogy a csillag korábban közölt sebessége a mágneses térrel magyarázható.

„Azt találtuk, hogy a Gaia projekt által mért közeledési sebesség helytelen, és a WD0810-353 és a Nap között előre jelzett közeli találkozás valójában nem fog megtörténni” – mondja Stefano Bagnulo (Armagh Observatory & Planetarium, Egyesült Királyság), a tanulmány társszerzője. „Valójában a WD0810-353 egyáltalán nem is mozog a Nap irányába.”

Szóval… elhárult a válság? Nos, az űrben minden sarkon veszély leselkedik. Szinte biztos, hogy Naprendszerünk jövőjének egy pontján egy másik csillag is meglátogat minket, és ki tudja, milyen pusztítást végezhet kis bolygónkon. Egyelőre azonban, ahogy Bagnulo fogalmaz: „eggyel kevesebb kozmikus veszély, amely miatt aggódnunk kell!”

Forrás: ESO