:

Napoleon

Napoleon

Hát ez valami hihetetlen, a filmben Napoleon a lovassággal együtt megy a harcba, pedig a valóságban nem így volt, ahogy a lovát sem lőtték le ágyúval a touloni csatában, és még azt is hibásan ábrázolták, hogy a piramisokra lőtt ágyúval. Komolyan, mit gondoltak Ridley Scotték, amikor ilyesmiket tettek a filmb…

Hahaha, shut up. Get a life.

A Napoelon életéről szóló filmnél inkább azt kell figyelni, hogy mi a fenét akartak mondani nagyobb falatnak, mivel az első szexjelenet után egyértelmű, hogy baromira nem vérkomoly ábrázolás, még ha addig teljesen úgy is adták elő. Na jó, mivel Marie Antoinette lefejezésével kezdődik a mű, akinek utána feltartják a nyakánál még vérző fejét, így már az elején és voltak rá utalások, hogy ez nem hősköltemény lesz a dicső hadvezérről, amit csak tetézett az előre is mutatott “ha lenézel a lábam közé, akkor örökre a rabja leszel”-jelenet, ami az iszonyat vicces szexben csúcsosodott ki.

Nem tudom a franciák mit gondolnak volt császárukról, a zseniális hadvezérről, de a film bár elismeri pár taktikai sikerét, és nagyjából át is veszi az életét hatalmas bakugrásokkal, ellenben azért aláhúzza, hogy micsoda kisember volt valójában, anyuci kicsi fia.

Azért nem tökéletes a végeredmény, ellenben amit mindenképp el kell ismernem, hogy a pár fontos csata valami iszonyat brutális és szép. És értelmetlen? Ennyi halott a béke nevében elvileg, de gazdasági egyezségek miatt, meg anyuci kicsi fia zsenialitásának igazolására? Ő a legnagyobb ember! A főni! Az előre mutogatott fagyott tavas (az sem pont úgy volt a valóságban) mellett amit Waterloo kapcsán tesz Ridley Scott az asztalra, az régimódi, sok statisztás szépség. Már filmileg.

Pont ezek mellett lebeg két szék között Napoleon segge, mert a magánéletét bemutató részek nem túl kesztyűsek, konkrétan kőkemény szatíra, amik mellett zajlik egy hagyományosabb életrajzi film is. Ez utóbbi sorban átveszi a fő eseményeket Napoleon életében, hogy örökségének majd meglátjátok mit hagyjon.

Közel sem tökéletes a film, nem tudom a rendezői változat mit javít majd ezen, bár amit emlegettek, hogy Josephine-t mélyíti, az lehet kell ide, de a néhol akadozó tempón nem hinném, hogy segít. Majd kiderül az Apple TV+-on

Bevallom sokat vigyorogtam a filmen, és bár átérzem, hogy miért jönnek a “nem így volt” hangok, ellenben egy részük időben sem fért volna el, például a piramisok lövéséről Scott azt is mondta, hogy így lehetett gyorsan bemutatni, hogy lenyomta őket a hadvezér, másrészt pedig ezek apróságok, inkább Napoleon ábrázolásával kéne törődni, abban mi a pontatlanság, mert a történelemlecke elfelejtődik, az érzelem és benyomás pedig hátramarad egy film után. Nem arra emlékszünk, hogy a “piramisokra lőtt”, hanem hogy milyen ember volt. Nem túl dicső.

Hirdetés

Cimkék

Keresés