:

Meglepő dolgot csinált a Balatonnál a kormányközeli cég vezére, hogy jobban rálásson a tóra

A kormányközeli 4ig egyik vezetőjének kiemelt tájképvédelmi övezetben zajló balatoni építkezése szinte minden létező szabályt megsértett a helyi panaszosok szerint. Az érintett szerint viszont minden az engedélyeknek megfelelően zajlik, és a kormányhivatal sem talált semmilyen szabálytalanságot.

A 24.hu keddi cikke szerint két, egymás mellett álló, szuperpanorámás „gazdasági épület” nőtt ki a föld alól Siófok-Töreki külterületén, ami az építkezést figyelemmel kísérő helyiek szerint valójában egy monolit vasbeton épület: állítják, noha az utcafrontról már nem látszik, a pinceszintnél egybe van építve a papíron két külön álló ingatlan. Nem ez az egyetlen probléma a környékbeliek szerint, hanem:

a helyi építési szabályzat szerint ide még gazdasági épület sem helyezhető el (csak gyümölcsösbe, szőlőültetvényre vagy egyéb kertészeti művelés alá eső területen lehet). A területrendezési törvény szerint az ingatlan tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területnek számít, vagyis a táji, tájképi értékek megőrzésével lehet új épületet elhelyezni (ha a helyi szabályok ezt lehetővé teszik). A még jobb balatoni panoráma érdekében hatalmas földmunkák árán feljebb hozták a térszintet, a lejtős telken egy kis dombocskára került az utcáról látható épületrész. A telekhatárokat is az ideális balatoni rálátás érdekében alakították át.

Ugyanakkor a kormányhivatal vizsgálata mindent rendben talált.

Telekátalakítás NER-módra

A területet valamivel több mint két évvel ezelőtt vásárolta meg a kormányközeli távközlési cég, a 4ig Nyrt. elnökhelyettese, Linczényi Aladin, amikor több, egymással szomszédos telket szerzett meg a Jódi-hegyen, nem messze főnöke, Jászai Gellért 4ig-vezér villájától. Nem sokkal a vétel után telekalakítást kezdeményezett a földhivatalnál. Csakhogy nem telekegyesítést – ami akár logikus lehetett volna az egy kézbe kerülő területeknél –, hanem a két nagyobb telke közötti határvonalat forgatta el nagyjából 45 fokkal. Ha nem forgatták volna el a telekhatárt, akkor az épületegyüttes hosszanti oldala nem egyenesen a Balatonra, hanem a szemközti dombra nézett volna. 

The post Meglepő dolgot csinált a Balatonnál a kormányközeli cég vezére, hogy jobban rálásson a tóra appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés