:
Breaking News

Izrael támadásba lendült, mert „a Hamász megsértette a tűzszünetet”

Az izraeli hadsereg közlése szerint újraindítják a Hamász iszlamista fegyveres csoport elleni harcot a Gázai övezetben, azzal vádolva a terrorszervezetet, hogy megsértette a humanitárius tűzszünet feltételeit – írja a BBC tudósítása.

Helyi idő szerint reggel 6-kor, a jelenlegi tűzszüneti megállapodás 7 órai lejárta előtt az izraeli védelmi erők, az IDF szirénázást jelentett a Gázához közeli települékesen, majd néhány perccel később azt is közölték, hogy elfogtak egy Gázából kilőtt rakétát. Nem sokkal 7 előtt újabb riasztás érkezett, a dél-izraeli Holit kibucban is megszólaltak a szirénák.

Ezután pár perccel adott ki rövid közleményt az izraeli hadsereg, e szerint

„a Hamász megsértette a műveleti szünetet, és emellett izraeli terület felé lőtt“,

az IDF vadászrepülői pedig „jelenleg is csapásokat mérnek a Hamász célpontjaira”.

Több ebből HVG: íme a 10 legjobb középiskola, visszatérő első helyezettel Izrael támadásba lendült, mert „a Hamász megsértette a tűzszünetet”

A fegyverszünet összesen hét napig tartott, ez idő alatt a Hamász 110 túszt, Izrael pedig 240 fogva tartott palesztini foglyot engedett szabadon. Összesen háromszor hosszabbítottak a tűzszüneten, legutóbb csütörtök reggel.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter épp a Közel-Keleten tartózkodik, órákkal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy

Izraelnek „hatékonyabb lépéseket” kell tennie a palesztin civilek életének védelme érdekében,

és „humanitárius polgári védelmi tervek” bevezetésére sürgetett a támadások újrakezdése előtt.

Borítókép: Izraeli katonai helikopter száll le a Gázai övezet és Dél-Izrael közötti határátkelő, Kerem Salóm közelében 2023. november 24-én.

The post Izrael támadásba lendült, mert „a Hamász megsértette a tűzszünetet” appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés