Szűk félévig volt kormányfő. Most azt mondja, foglalkoztatja az a kérdés, hogy lehet egy országot úgy felépíteni, hogy egy miniszterelnök tényleg tudjon normális döntéseket hozni. Vallja, ma a védelmi stratégia már nem csak a fegyverekről szól, hanem az álhírek elleni védelemről is – és ezért próbált is tenni. Ódor Lajos 20 éve fontos szereplője a szlovák közéletnek, 5 hónapra az ország vezetését is átvette. Előtte könyvet írt – hogy miről? Mindenről.

Forbes.hu: Magyar újságíró nem nagyon tudott mostanában ilyet kérdezni miniszterelnöktől: milyen volt a hatalom nélküli első napja?

Ódor Lajos: Egy hétig beteg voltam. Talán az volt az oka, hogy hirtelen lekerült rólam a stressz.

Megkönnyebbült?

Az első naptól az utolsóig adott egy stressz-szint, hiszen sohasem tudhatod, történik-e valami komoly az országban. Amikor ez lekerül az ember válláról, megkönnyebbülés. Vannak persze pozitív vetületei is a miniszterelnökségnek. Hiányzik a csapat, akivel dolgoztunk.

Azt mondta a Denníknek, hogy olyan volt, mint egy virsligyár, jobb nem tudni, hogy mi történik a háttérben, de azért nyilván belelátott a háttérbe. Tényleg ilyen borzasztó?

Nem, egy bizonyos fokig ezt csak viccnek szántam. Azt azért lehetett látni, hogy a kormányunk kivételével, sok olyan döntés születik az országban, amiről jobb nem tudni, hogy születik, mert egyszerűen nincs rá értelmes magyarázat.

Valaki reggel fölkel és azt mondja, hogy „na, most akkor ez így legyen”, és akkor az úgy van.

Mi ebben élünk.

Talán jobb, ha az emberek nem tudják a hátteret, mert akkor tényleg minden reményük elillan azzal kapcsolatban, hogy lehet felelősségteljesen is foglalkozni egy ország sorsával (nevet). Szóval ez részben csak vicc volt.

Kicsoda Ódor Lajos?

Noha, nem kereste a reflektorfényt kifejezetten, a szlovák gazdaságpolitika egyik fontos alakítója, háttérembere volt, az euróbevezetés egyik nagy előre mozdítója. Szakértelme miatt Szlovákiában ismert és elismert volt eddig is. Nevét a szélesebb magyar nyilvánosság akkor ismerte meg, amikor Zuzana Čaputová elnök a szakértői kormány élére kérte fel, májusban lépett hivatalba, amit október végéig töltött be.

Több könyve is megjelent. 2022-ben került a boltokba az a szórakoztató-tudományos kötete, ami most magyarul is megjelenik. Az OpenBooks gondozásában megjelenő Mindentudók kézikönyve – Így lehetsz te is géniusz Szlovákiában váratlanul hatalmas sikert aratott. Ódor eredetileg a lányának akart jegyzeteket írni a világról, de barátai és családja bíztatására végül 42 fejezetre bővítve kiadta azt. Olyan kérdésekre ad választ, mint például, hogy miért előre halad az idő, hogyan kerül az én az agyba, hogyan működik a pénz, hogyan ne váljunk birkává, vagy hogy miért jobbak az élmények a tárgyaknál. Azaz: a fizikától a közgazdaságtanig bezárólag számos tudományágat érintve könnyed és igen szórakoztató stílusban ír arról, hogyan működik a világ és benne az ember.

Ódor Lajos 42 fejezetben írta meg, hogyan működik a világ. Fotó: Sebestyén László

Most egy éles váltás történt Szlovákiában. Fico nyert. Pedig egy újságíró meggyilkolása utáni tömegmegmozdulás sodorta el a hatalomból – ráadásul nagyon súlyos ügyek derültek ki arról, hogy a kormányzó Smer milyen kapcsolatokat épített ki az olasz maffiával. Hogy látja, miért tudott visszatérni?

Ennek összetett oka van. A Fico után akkor következő kormány – amely alkotmányos többséggel indított – nem jeleskedett abban, hogy káosz nélkül vezesse az országot. Sok volt a kormányon belüli viszály. Ez komoly frusztráció volt a választóknak. Az egyik kormánypárt a következő választáson be se jutott a parlamentbe, a másik 10 százalék körül végzett.

Szépen lejáratták magukat.

Számomra így is meglepetés volt, hogy az emberek elfelejtették, milyen is volt Fico. Ő nem egy új fiú. Ha megnézzük, korábban miket ígért, azt látjuk, hogy abból nem sokat tartott be. De az emberek talán azt mondták, hogy még ez is jobb, mint egy kaotikus kormányzás.

A szlovák társlapunknak azt mondta, „unalmas és normális” kormányzást akart végig vinni. Mi lesz az Ódor-kormány öröksége? Hagytak négy reformtervezetet és egy 100 pontos javaslatcsomagot a költségvetés rendbetételére, ami végrehajtásért kiált. Optimista vagy pesszimista ennek a jövőjével kapcsolatban?

Húsz év alatt, amíg a gazdaságpolitika berkeiben mozogtam, azért sikerült 4-5 nagyobb reformot végrehajtani. Szóval igen, optimista vagyok olyan szempontból, hogy ez nem volt hiábavaló munka. Azt nem lehet várni, hogy minden reformelképzelés teljesül, de ezekkel a témákkal előbb-utóbb Szlovákiának foglalkoznia kell. Ha 15-20 százalék teljesül belőle, az ország valamivel jobb helyzetben lesz.

Ilyenek szerepelnek a költségvetésre vonatkozó javaslatok között: adóemelés, tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetése, szociális juttatások megvágása, több milliárd euró megspórolása. Ha valaki csak ennek a 10-20 százalékát bevállalja, az politikai öngyilkosság.

Nem hiszem. A költségvetés Szlovákiában akkora gondban van, hogy előbb-utóbb rá lesznek kényszerülve a politikusok, hogy valamit csináljanak. Jó pár dolgot kénytelenek lesznek bevezetni abból, amit hátra hagytunk.

Fico most a 13. havi nyugdíjjal pont az ellenkezőt csinálja.

Persze. Én sem gondoltam, hogy január 1-jétől mindent bevezet, főleg, hogy jövőre elnökválasztás is lesz. A szigorú intézkedések most Pellegrininek sem tennének jót (Fico koalíciós partnere, a Smerből kivált párt vezetője, korábbi kormányfő – a szerk.).

Csakhogy más út nem lesz.

Nem biztos, hogy a fent említett javaslatokból mind, de a 100-ból 10 pont biztosan napirendre fog kerülni. 

Melyikre teszi a legnagyobb tétet?

Az adóemelésekre. Vagy az szja-t vagy a társasági adót megemelhetik, de akár új adó is jöhet.

Szlovákia az elmúlt 10 évben elkényelmesedett.

A most magyarul is megjelenő könyvében többször ír a költségvetési egyensúlyról, a költségvetési alkoholizmusról. Az adósságszint ma jóval magasabb, mint 2008-ban volt, a világválság kitörésekor. Pogátsa Zoltán mondja erre, hogy valójában az a fontos, hogy az állam ne hülyeségre költse, amit hitelből finanszíroz és nem az adósság szintje.

Az elmúlt 20 évben sokat foglalkoztam azzal is, hogy az állam milyen hatékonyan tudja felhasználni „befektetésre” az ilyen forrásokat.

A tapasztalatom az, hogy nem igazán hatékonyan. Ez még akkor is igaz, ha a hitelt ingyen vesszük fel – mert ha 10-20 százalékot ellopnak belőle, a pénz nem térül vissza.

Sokan úgy számolnak, hogyha fölveszünk hitelt, nő az államadósság, de növekszik majd a gazdaság is, így a gazdaság szintjéhez viszonyított adósságrátának hosszú távon nem kellene emelkednie. De ez még soha nem történt meg nálunk. A legnagyobb probléma az, hogy európai uniós pénzeken kívül nagyon keveset fektetünk be.

Arra használtuk fel ezeket a pénzeket, hogy beruházzunk, amit megspóroltunk, azt meg szétosztottuk a fogyasztásra – és hát fogyasztásra minden évben fölvenni jó pár milliárdot euróban, azért az nem egy hosszú távú stratégia, amivel az ország nyerhet. Főleg azért, mert kicsi az ország, és az euróövezetben, hogyha valaki azt mondja, hogy na, nem bízunk Szlovákiában, akkor vehet más euró alapú kötvényt is. Ezért soha nem lehet nálunk 150-200 százalékos adósságráta. Lehetetlen.

Extrém magas lenne, valóban. De ha jól költi el a szlovák állam, akkor is elképzelhetetlen egy magasabb adósságráta fenntartása?

Nincs akkora piaca. Ezeket a kötvényeket valakinek le kellene jegyeznie, ki lenne az a meglévő befektetőkön kívül? A görögöknél azért szállt el az adósság, mert akkor a befektetők nem nagyon nézték, hogy milyen állam kötvénye, euróövezeti és kész, és így a kamatlábak között sem volt akkora különbség. Ez ma már nincs így, és a görögöknek is rengeteg adósságot le kellett dolgozniuk.

Szlovákia bevezette eurót, előttünk jár, de amit az EU-s forrásokról mondott, az ismerős nekünk is. Néha az az érzésem, hogy a szlovákok gondolkodásban előttünk járnak, de sok mutatóban még mindig komoly a lemaradás. Mennyire van messze Szlovákia?

Elég nagy különbséget láttam 2003-2005 környékén, amikor a reformokat csináltuk. Akkor tényleg nagyon beindult a gazdaság, jöttek a beruházások is, aztán bevezettük az eurót. De az elmúlt tíz-tizenkét évben az a szó, hogy „reform” kiveszett még a köztudatból is, csakis a szociális, jóléti csomagokról volt szó.

Az elmúlt tíz évben mi is csak arra koncentráltunk, hogyan osszuk el a javakat, nem pedig arra, hogy hogyan termeljük ki azokat.

Volt miből.

Igen. De Fico most először érkezik olyan svédasztalhoz, ami nem annyira bőséges. Csinálnia kell valamit, ha nem akar bajba kerülni. A korábbi reformok meghozták a gyümölcsüket, ebből élt egy ideig ő is – de azok az eredmények kifogytak.

A reformok után fejben, de gazdasági modell alapján is kicsit beelőztük Magyarországot.

Viszont az elmúlt években nem csináltunk abszolút semmit. Elkényelmesedett egy kicsit Szlovákia.

Tevékeny részese volt annak, hogy Szlovákia bevezette az eurót. Ez a téma ma Magyarországon sok vitát generál. Mit tanácsolna nekünk, bevált az euró bevezetése?

Az nem úgy van, hogy bevezetjük az eurót, és csak jó, vagy csak rossz történik. Az elmúlt bő évtizedben sokszor gondoltam, hogy Magyarország adott helyzetben jól járt volna, ha eurót használ, de voltak olyan időszakok, amikor Szlovákia számára jelentett hátrányt az euró.

Ha összességében megnézzük, 2009 óta mi történt nálunk Csehországhoz viszonyítva, akkor hatalmas előnye nem volt az eurónak.

Ehhez persze az is kellett, hogy a csehek nagyon konzervatív gazdaságpolitikát vittek, és meg is tudták reformálni a gazdaságot. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A felsőoktatás például sokkal jobb helyzetben van Csehországban, akárcsak az ipar egyes ágazatai. Az euró nem megoldás mindenre, és bevezetése lemondásokkal is jár – tudnunk kell stabilizálni a gazdaságot az árfolyam kezelése nélkül is, például. Másik oldalról: az euró övezet is számos problémával küzd, nagyon nem mindegy, milyen válaszokat adnak erre. Mélyül majd az integráció? Érdemes ebbe a klubba belépni, vagy újabb problémákat generál majd? Ezekre a kérdésekre előbb választ kell adni és utána kell arra válaszolni, hogy mikor kell az eurót bevezetni.

Érdekes, hogy amikor én 2003 körül elkezdtem ezen dolgozni, a magyar céldátum 2008 volt. Húha, azt gondoltuk, ne maradjunk le nagyon, tervezzünk 2008-2009-re.

A többiek végül kitolták a bevezetést, mi pedig maradtunk 2009-nél, és be is vezettük. Innentől sem lehet hátra dőlni, vannak az eurózónában, akik jó, és vannak, akik euróval együtt is rossz irányba haladtak tovább.

Szlovákia melyik?

Egy ideig jó irányba mentünk. Most nagyon passzívak vagyunk.

Amikor a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke volt, Fico bement hozzájuk az euró ügyében. Mutattak neki pár ábrát.

Az euró mennyire korlátozhatja Ficót a gazdaságpolitikában?

2009 elején, amikor Fico először jutott kormányra, azt mondta, hogy „na, majd csak akkor vezessük be az eurót, ha az mindenkinek hasznot hoz”. A piacok nagyon megbüntették, elszállt a korona, és úgy nézett ki, hogy nem tudjuk betartani a kritériumokat sem. Akkor bejött hozzánk a Nemzeti Bankba, és két órát beszélgettünk. Aztán lement, és azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy „feltételek nélkül bevezetjük az eurót 2009-ben”. Már annyira messze jutottunk az euróhoz vezető úton, hogy nem volt visszaút. Az euró valamennyire, hogy is mondjam, „kényszerzubbony” a gazdaságon, de azért nem annyira, mint gondolnák. Az övezeten belül is lehet hülyeségeket csinálni, ezt azért látjuk több országban. Csakhogy egy bizonyos pont után a befektetők nagyon érzékenyek tudnak lenni.

Mivel nem saját valuta, mi nem tudjuk csak úgy, az infláció segítségével kinőni az államadósságot. Ilyen szempontból valamennyire beszűkült ez a tér, de nem hiszem, hogy ez annyira korlátozná Ficót. Szerintem ő egész más irányba akar majd elindulni:

jogállami ügyek, nyitás Oroszország és Kína felé. Itt fog majd politikát csinálni.

Ő is tudja, hogy gazdasági szempontból nem érdemes nagy fordulatot venni, folytatni fogja a korábbi irányvonalat.

Amikor bent volt önöknél a Nemzeti Bankban két órára, akkor belátott egy kicsit a „virsligyár” kulisszái mögé? Ez egy olyan beszélgetés volt?

Persze, de minden ilyen beszélgetés tanulságos – mindkét fél számára. Az én dolgom az volt, hogy elmondjam, mi az előnye és mi a hátránya az eurónak.

Annyira nem érdekelte, de voltak kollégák, akik megmutatták neki, hogy mennyivel csökkentek a devizatartalékok. Egy kicsit megijedt ezektől az ábráktól.

Most volt találkozójuk átadás-átvétel kapcsán? Ugye, hogy egy teremben, ketten?

Rövid időre igen. Sokkal jobban ismeri a miniszterelnöki hivatalt, mint én (nevet). Zárt ajtók mögött teljesen normális, korrekt, sok sikert kívántunk egymásnak. Politikusként aztán, amikor elkapja a fonalat, már nincs visszaút (nevet).

Fico erős populista szólamokkal került vissza a hatalomba, amit Trump bukásával sokan temettek. A populisták így is sikeresek, nézzünk csak át Argentínába vagy a liberális mintaállam Hollandiába. Van jövője a populizmusnak?

Ez van napirenden majdnem minden országban most.

A választók kipróbálják, mit tudnak csinálni azok, akik még nem voltak hatalmon. Ha megnézzük, nagyon furcsa kormányok alakulnak.

Furcsa figurák jönnek elő, hogy úgy mondjam, az alagsorból. De ennek lesz egy határa, nem lehet az idők végezetéig húzni.

Sokszor mondták ezt, de az derült ki: az alagsor tele van.

Tele van, igen. De inkább ciklikus dolognak látom ezt, legalábbis Szlovákiában. Mindig jön egy olyan kormány, aki csinál valamit, aztán majd megint a populista, aki ennek a gyümölcsét leszedi. Valahogy erre vagyunk ítélve, erről szól valamilyen módon a demokrácia. És úgy látszik, hogy Szlovákiában egy reform típusú kormányzásra most nagyjából 35-40 százalékos igény van. Azért vannak olyanok, akik emlékeznek rá, hogy néha javítani kell a gazdaságon, és lehet, hogy ez rövid távon fájdalmas, de hosszabb távon van eredménye.

Talán egy dologra sikerült rámutatni a kormányzás alatt: rengeteg fiatal elhagyja most az országot. Az idősebbek is elkezdtek ezen gondolkozni, mi lesz így ezzel az országgal? Nézd meg a fiatalokat, általánosságban kevésbé populisták, érzékenyebbek a társadalmi egyenlőtlenségekre vagy a klímaváltozás ügyére. Más preferenciákkal dolgoznak.

Egyre több családban látják, hogy már minden harmadik főiskolai hallgató külföldre megy. El fognak rajta gondolkodni, hogy miért.

Ez utat nyithat egy olyan kormánynak akár, ami lépéseket tesz a tudásalapú gazdaság felé. Abban nem vagyok optimista, hogy ez gyorsan meg fog történni – de meg fog történni.

A könyvében is ír róla, hogy egy ideig elegendő a gazdag országokat másolni a növekedéshez, aztán a belső erőforrásokra támaszkodva lehet csak egy újabb nagyságrendet ugrani.

A közepes jövedelem csapdájának a szélén van a régió minden országa. Ha bármilyen mutatót megnézünk, ami arról szól, hogy mennyire vagyunk felkészülve belső forrásokból való növekedésre, akkor a válasz az, hogy nagyon nem. Egyik országban sem. A régió legjobbjai is messze elmaradnak Ausztriától vagy Finnországtól.

Például milyen mutatókat néztek meg?

Milyen színvonalú a felsőoktatás, hány kutató van, mit kutatnak, ezek a kutatások tudnak-e valamilyen európai uniós pénzeket fölhasználni egyáltalán, mert ott azért van valami konkurencia közöttük. Szlovákiában – ha jól emlékszem – két ilyen embert találtunk.

Belső erőforrások nélkül erősen korlátos a növekedés – és ezekre az erőforrásokra nem figyelnek a régió országai.

Írt egy 700 oldalas könyvet, a kormánya hátrahagyott egy 100 pontos javaslatcsomagot – és ezzel szemben van egy világ, ahol három-négy perces videóból próbáljuk megérteni, hogy mi történik körülöttünk.

Inkább egy perc, már az is sok. Azt nem gondoltam, hogy ebből tényleg könyv lesz, a lányomnak írtam jegyzeteket. Aztán kiadtuk, de úgy voltunk vele, hogy a kutya nem veszi meg, vastag is, nem is olcsó, és hát nem is videó, ugye (nevet).

Mindent úgy csináltunk, hogy ennek ne legyen piaca.

Meglepett, hogy már több tízezer példány elfogyott. Van még azért valamilyen remény, hogyha nagyon erősnek is tűnik az egyik oldal – ez a hoaxos, propaganda-szerű világ –, a társadalomnak még mindig van egy olyan rétege, ami kíváncsi arra, hogy tényleg hogyan működik a világ. Ez nekem is hitet adott, hogy érdemes ezekről a témákról beszélni, csak meg kell találni azt a formát, amivel meg tudjuk szólítani a fiatalabbakat – vagy épp a választókat.

Fontos, hogy kicsit fölkeltsük az érdeklődést az emberekben, aztán majd utána keresnek a témáknak. Ezt át lehetne vinni a politikába is: sokkal több konkrét példát használva, egyszerűbb nyelvvel beszélve,

sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a közösségre, azokra a dolgokra, amelyek összekötnek minket, amiben nincs akkora különbség a nézeteink között.

Az ilyen kis sikerekben meg lehet keresni, mi az, ami összeköt minket. Valamennyire ezt a kormányban is megcsináltuk. A támogatottságunk mindig 35-38 százalék körül volt – ami azért nem olyan kicsi, hogyha megnézzük, hogy az előttünk lévő kormánynak néha egyszámjegyű volt a támogatottsága. A komplexebb dolgok megértésére van igény, de nem értjük annyira még ezt a mai kommunikációs világot, mint azok, akiknek mindenre van egy egyszerű és könnyű „megoldása”.  

Készített az Ódor-kormány egy dezinformáció elleni stratégiát. Ez számunkra egy nagyon egzotikus dolog, mert a mi kormányunk inkább a dezinformációt terjeszti.

Most azért úgy látom, hogy a kormány nálunk is kihúztak azt a szót, hogy „elleni”. Lassan-lassan fel is számolják azokat a csapatokat, amelyek az egyes minisztériumokon belül dolgoztak ezen.

Mennyire működött ez a csapat?

Ezek a csapatok próbálták feltérképezni, hogy milyen narratívák lehetnek a válaszok a virálisan terjedő problémákra, felvetésekre. Próbáltunk elébe menni ezeknek és időben kommunikálni ezekről a közösségi médiában.

Ezek a csapatok figyelmeztettek engem is, meg a biztonsági tanácsot, hogy mikor kerülhetnek elő olyan narratívák, amik a szlovákiai közvéleményt negatívan befolyásolhatják. Minden héten készült néhány javaslat, hogyan lehetne ezekre reagálni. Tudtuk, hogy például elterjednek majd olyan információk, álhírek, hogy elcsalják a választásokat – időben elmondtuk, hogy lesznek majd ilyenek és nincs semmi alapjuk. Ezzel sikerült is kivenni az élüket, hatástalanok voltak. Próbáltunk proaktívan harcolni az álhírek ellen.

Szlovákia a V4-en belül is az egyik leginkább oroszbarát ország, már ami a lakosságot illeti. A kormány az elmúlt bő egy évben komolyan támogatta Ukrajnát. A háború változtatott valamit az oroszok megítélésén?

Krím, azaz a háború 2014-es kitörése után az orosz propaganda úgy látta, hogy Szlovákia egy sebezhető pont az Európai Unión belül, és kezdték elárasztani az országot mindenféle dezinformációval. Először a „szláv testvériségre” alapoztak, a covid alatt jöttek az oltásellenes kampányok, aztán a háború. Egyszer csak nagyon meg voltunk lepődve, hogy Szlovákiában az emberek mennyire hisznek ezekben az álhírekben, az EU-n belül ebben mi állunk a legrosszabbul, világszinten még Nigériai is előttünk van. Ez a 2014 óta folytatott dezinformációs kampány eredménye.

Ma a védelmi stratégia már nem csak a fegyverekről szól, hanem az álhírek elleni védelemről is.

Nem csak úgy lehet valaki ellen harcolni, hogy átlövök hozzá egy rakétát, hanem mondjuk eláraszthatom az országot dezinformációkkal. Az orosz álhírek tekintetében nagy a különbség Szlovákia és Csehország között.

Az álhírek ellenére nagyon egyértelmű állásfoglalást láttunk Szlovákiától Ukrajna mellett. A lakosságot sikerült meggyőzni, hogy fegyvereket kell küldeni a frontra?

Ez annak ellenére történt, hogy az emberek többsége ezt nem így gondolta, soha nem támogatta.

Ez nem egy populista politika volt, ebben az előző kormány is „merész” volt: tagjai vagyunk az EU-nak és az euroatlanti övezetnek, és e szerint is léptek. Most olyan kormány van, ami a lakosság többségét reprezentálja ebből a szempontból, de ezt nem lehet elválasztani a 2014-ben megkezdett dezinformációs kampánytól.

Reméli, Orbán Viktor sem érzett feszültséget, mikor találkoztak.

A magyar kormánnyal több dologban sem értett egyet, beszélt is erről. Miért nem találkozott Orbán Viktorral külön?

A V4-es és EU-s találkozókon beszéltünk. A szakértő kormány öt hónapra állt fel. Az első négyszemközti találkozóm Prágában volt a cseh miniszterelnökkel, ezt így szokás nálunk, én is tartottam ezt a vonalat. Nem lett volna idő viszont végig járni minden baráti országot. Azt a döntést hoztuk, hogy ez a külügyminiszter feladata lesz.

Én sem kaptam meghívót Budapestről és mi sem küldtünk. 

Miért nem?

Egyszerűen nem volt napirenden. Ha meghívjuk Magyarországot, akkor nem tehettük volna meg, hogy másokat – lengyeleket, baltiakat – nem hívunk. Nem akartunk ebből sportot űzni, erre egyszerűen idő sem volt. Én a nemzetközi ügyekre koncentráltam, a külügyminiszter pedig körútra indult.

Amikor találkoztak a V4-eken, vagy EU-csúcson, akkor tényleg csak az időjárásról beszéltek Orbánnal?

Általában a választásokról volt szó, például, de nem voltak mély beszélgetések.

És nem is igényelte, hogy legyen?

Nem.

Ez azért egy speciális helyzetet, két magyar miniszterelnök, azért kérdezzük.

Lehet. Magyarul beszéltünk egymással, de tényleg nem volt időnk. Leginkább szünetekben beszéltünk egymással.

Az eltérő álláspontok, például a háború ügyében, nem okoztak feszültséget? 

Nem. Én nem éreztem, remélem, hogy Orbán Viktor sem érezte ezt.

Nálam ez nem úgy van, hogyha eltérően gondolkodunk valamiről, akkor nem találkozom a másikkal. Ha így lenne, Ficóval sosem találkoztam volna.

Ő vele aztán tényleg kevés olyan téma van, amiben egyetértünk. A dolgok rendes menete, hogyha valaki miniszterelnök, akkor kötelessége mindenkivel találkozni, beszélni. Ez így rendben van. Nincs ebben semmi személyes, ez egyszerűen csak politika.

Van-e olyan fejezet, amit újra írna, vagy felmerült, hogy újra ír, azok után, hogy miniszterelnök volt? A könyvet még a miniszterelnöksége előtt írta, és helyenként egész konkrét, szakpolitikai ajánlások is vannak benne.

Inkább az merült fel, hogy kellene egy második rész, amiben lehetnek fejezetek arról, hogyan kell egy országot menedzselni.

Mennyire érintette meg a politika? Személyesen mennyire volt annak hatása, hogy azért mégis csak komoly hatalom volt a kezében, hatással volt egy egész ország működésére. Ez olyan adrenalin-emelkedés, ami hiányzik?

Nekem az volt a szerencsém, hogy húsz év szakmai munka volt mögöttem, és ott is nagy hatással voltam az országra. Ami a szlovák gazdaságot illeti, a nagyobb változásoknál azért rendre ott voltam, volt valamilyen szerepem. Nem egy íróasztal mögött ültem, irogattam össze-vissza mindenfélét, miközben semmi nem változott. Inkább az a nagyobb különbség, hogy miniszterelnökként sokkal csekélyebb ismeretek fényében kell dönteni rengeteg más témáról, amiben az ember nincs benne. Ez egy érdekes helyzet, sokan nem mernek ilyenkor dönteni. Inkább húzzák-halasztják a dolgokat, hogy majd csak lesz valahogy.

Foglalkoztat ez a kérdés. Hogyan lehet egy országot úgy felépíteni, hogy egy miniszterelnök tényleg tudjon normális döntéseket hozni?

Van, amikor 20 perced van döntést hozni, ennyi időd van meghallgatni az egyik oldalt és a másik oldalt, és utána mondanod kell valamit. Nagyon izgalmas kérdés, hogy hogyan lehet ezt hatékonyan csinálni.

Hogyan tovább? Volt a jegybank alelnöke, miniszterelnök, bestseller szerző, ha valakinek ebből egy összejön, már nyugodtan hátradől. Milyen motiváció maradt Önben?

Egy ilyen pozíció után nem könnyű belső motivációt találni. A könyvre se kényszerített rá senki, belülről jött az is. Egyelőre még nem találtam meg ezt a belső motivációt, de hát gondoltam, hogy ez nem megy úgy, hogy két hét alatt majd jön. Most lazábban veszem az életet. Majd valamikor a következő év elején eldöntöm, hogy mi lehet az a szikra, ami begyújtja a belső motort. Hogy mi az, amire ráharapok megint és aminek a sikeréért mindent megteszek majd. Kell egy szikra, én így működöm.

The post Furcsa figurák jönnek elő az alagsorból, hogy kormányozni akarnak – interjú appeared first on Forbes.hu.