:

Már biztos: mutatjuk, hogyan szűkíti a SZÉP-kártyás vásárlás lehetőségeit a kormány

Január elsejétől újra változik a SZÉP-kártya felhasználásának a módja.

Januártól ismét csak meleg ételre, szállásra és szabadidő-szolgáltatásra lehet használni a Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP-kártyát). Ennek főleg a szállodák és az éttermek örülhetnek, ugyanis így 2024-ben már nem lesznek versenytársak az élelmiszerüzletekkel. A kormány augusztus 1-jétől december 31-éig tette lehetővé – a magas inflációra hivatkozva –, hogy hidegélelmiszerre is költhessenek az emberek a SZÉP-kártyájukról. Jövőre azonban már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az RTL Híradóval. Ezt azzal magyarázták, hogy 

2023 az inflációcsökkentés éve volt, 2024 viszont a gazdasági növekedésé lesz.

Arról korábban a Forbes.hu-n is írtunk, hogy a SZÉP-kártyával rendelkező vásárlók nem éppen a belföldi turizmusra, hanem inkább élelmiszerre fordították a kártyán érkező bérkiegészítést. Ugyanakkor az OTP szerint idén augusztus és november között 27 százalékkal, azaz 26 milliárd forinttal költöttek többet a SZÉP-kártya birtokosok, mint a múlt év azonos időszakában, de hidegélelmiszerre ebből csak 21 milliárd jutott. 

A kormány várakozásaival szemben a magyar dolgozóknak aligha lesz könnyebb az élelmiszervásárlás jövőre: az Oxford Economics kedden ismertetett éves globális prognózisában azt valószínűsítette, hogy 2024-ben átlagosan 4-5 százalékkal csökkennek az élelmiszerárak világgazdasági szinten. Az elemzőközpont szerint azonban ez korántsem jelenti, hogy az átlagos globális élelmiszerárak visszatérnek a koronavírus-járvány előtti szintre:

az élelmiszerfélék 2024-ben is még 45 százalékkal lesznek drágábbak a 2019-ben mért árszinteknél.

The post Már biztos: mutatjuk, hogyan szűkíti a SZÉP-kártyás vásárlás lehetőségeit a kormány appeared first on Forbes.hu.