:

Ezért kerül kilométerenként 9 milliárdba az útépítés a minisztérium szerint

Lázár János tárcája szerint az új M76-os nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz.

Harminckilenc híd és négy völgyhíd épül majd az új M76-os gyorsforgalmi úton, ami Zalaegerszeget fogja bekapcsolni a magyar autópálya-hálózatba – magyarázta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) keddi közleménye. A tárca szerint az M76-os

„nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz”.

Már a Forbes.hu-n is beszámoltunk arról, hogy jövőre indulhat el Zalaegerszeg bekötése a hazai gyorsforgalmi hálózatba. A 44 kilométeres szakasz megépítésének teljes költségét 400 milliárdra taksálta Lázár János. Az építési és közlekedési miniszer a Balaton melletti Fenékpusztán múlt hétvégén arról beszélt, hogy újraindítaná jövőre a 76-os út kétszer két sávos autópályává történő bővítését, azaz Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os beruházást.

Az M76-os megyeszékhelyig tartó 55 kilométeres útvonalából eddig 8,6 kilométer készült el. A Zalaegerszeg és Fenékpuszta közötti 44 kilométeres szakaszra vonatkozóan ugyan a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2022 februárjában kiírta a kivitelezői közbeszerzési eljárásokat, de júniusban visszavonta a beruházási stop miatt.

A Lázár által beharangozott ár domborzati viszonyoktól függetlenül is azt jelenti, hogy a kilométerenkénti 9,2 milliárd forint még az M6-os fajlagos költségén is túltesz. Ez utóbbi 4,5 milliárd forintba került kilométerenként.

A tárca persze azt is kiemelte, hogy a speciális igények mellett a tervezett árból a beruházás keretében épül még egy közel 11 kilométer hosszú, autópálya keresztmetszetű tesztszakasz a ZalaZone Járműipari tesztpályánál, ami alkalmas lesz nagy sebességű járműtesztelésre. A minisztérium közleménye ellenére még nem született kormánydöntés a beruházásról, így egyelőre azt sem tudni, hogy mikor kezdődhet el az építkezés.

The post Ezért kerül kilométerenként 9 milliárdba az útépítés a minisztérium szerint appeared first on Forbes.hu.