:

Tényleg a Földbe csapódhat idén egy nagy aszteroida?

Tényleg a Földbe csapódhat idén egy nagy aszteroida?

Az elmúlt napokban bejárta a világsajtót a hír, mely szerint 2024-ben egy elveszett aszteroida találhatja el a Földet – írja az IFLScience. A beszámolók alapján a NASA már nem képes követni a 2007 FT3 jelű kisbolygót, az objektum pedig becsapódás esetén 2,6 milliárd tonna TNT energiájával semmisülhet meg.

A potenciális ütközés állítólag 2024. október 5-én történhet meg. De mi igaz a hírből?

A 2007 FT3 valóban létezik, az égitestet 2007-ben találták meg. Az aszteroida abból a szempontból valóban elveszett, hogy mindössze 1,2 napig volt látható, mielőtt eltűnt a NASA műszerei elől. Ennek ellenére a korábbi megfigyelések alapján meg tudták határozni a 314 méter széles objektum pályáját. Tény, hogy a számítások szerint több lehetséges becsapódási dátumot is azonosítottak, egyet 2024 októberének elején.

Fontos azonban kiemelni: nincs ok az aggodalomra, hiszen a találkozás esélye egészen apró, csupán 0,0000087 százalék.

A NASA és más szervezetek folyamatosan nyomon követik a Naprendszerben felfedezett objektumok pályáját, különös figyelemmel kísérve a 140 méteres vagy annál nagyobb, úgynevezett földközeli objektumokat. Az ilyen típusú égitestek becsapódva komoly pusztítást okozhatnak.

A csillagászok nagyjából száz évvel előre tudják megjósolni az ismert objektumok pályáját. A jó hír, hogy egyetlen olyan égitestet sem azonosítottak még, amely tényleges fenyegetést jelentene.

A 2007 FT3 körüli állításokra reagálva a NASA külön kiemelte: nincs tényleges veszély. Elképzelhető, hogy a kisbolygót idővel ismét megtalálják a kutatók, így még pontosabban megismerhetik pályáját, és talán le is vehetik a potenciálisan veszélyes objektumok listájáról.

The post Tényleg a Földbe csapódhat idén egy nagy aszteroida? first appeared on 24.hu.