:

Kínosnak nevezték alkalmazottai Elon Muskot, kirúgták őket a SpaceX-től

Kínosnak nevezték alkalmazottai Elon Muskot, kirúgták őket a SpaceX-től

Nyolc dolgozót bocsátott el, a vád szerint jogellenesen a SpaceX, miután aláírták azt a belső levelet, amelyben kínosnak nevezték Elon Muskot.

A SpaceX-et azzal vádolják, hogy jogellenesen kirúgtak a cégtől nyolc olyan dolgozót, akik 2022-ben nyílt levelet fogalmaztak meg a vezetőknek munkahelyi aggályaikról, írja a BBC.

A levélben „kínosnak” nevezték a SpaceX tulajdonosát, Elon Muskot. 

Az amerikai Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsának (NLRB) egyik regionális tisztviselője által benyújtott panasz azzal vádolta a SpaceX-et, hogy megsértette a dolgozók szövetségi munkaügyi törvényben foglalt jogait, amely lehetővé teszi a munkatársak számára, hogy közösen lépjenek fel a jobb munkakörülményekért.

A panasz szerint a nyílt levélben részt vevőket az elbocsátás előtt kihallgatták.

Üzlet Forbes 1 perc olvasás
Hatalmas tőkebefektetést kaphat a SpaceX
Pénz Ács Gábor 5 perc olvasás
Eltűnik a zseniprémium, nem sokáig lesz Elon Musk a világ leggazdagabb embere, ha így folytatja

Az egyik volt alkalmazott, Deborah Lawrence ügyvédjei állítólag azzal vádolták a SpaceX-et, hogy a cégben „toxikus” légkör uralkodik, egy olyan hellyé vált, ahol tolerálják a zaklatást. A Reuters által megerősített dokumentumban Lawrence azt állítja:

„Nem rosszindulatból írtuk a nyílt levelet a vezetőségnek, hanem azért, mert törődtünk a küldetésünkkel és a körülöttünk lévő emberekkel”.

Ha a SpaceX nem állapodik meg a kirúgott volt dolgozókkal, az ügy közigazgatási bíróságra kerül. A meghallgatást március 5-re tűzték ki.

Ha az NLRB úgy találja, hogy az elbocsátások megsértették a munkajogot, elrendelheti a dolgozók visszahelyezését és az elmaradt bérük kifizetését.

Elon Musk cégeit már korábban is vádolták a munkavállalók jogainak megsértésével. Októberben az NLRB azt állította az X-ről – korábbi nevén a Twitterről –, hogy jogellenesen rúgott ki egy alkalmazottat a vállalat politikáját kifogásoló tweetjei miatt. Az X tagadta a vádakat.

Az elektromos autókat gyártó Tesla szintén több NLRB-panasszal nézett szembe, amelyek között szerepelt a gyáraiban történő faji megkülönböztetés vádja is. A cég azt nyilatkozta, hogy nem tolerálja a diszkriminációt.

Augusztusban az amerikai igazságügyi minisztérium beperelte a SpaceX-et, azt állítva, hogy a felvételi gyakorlatában hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a menekültekkel és menedékkérőkkel szemben.

The post Kínosnak nevezték alkalmazottai Elon Muskot, kirúgták őket a SpaceX-től appeared first on Forbes.hu.