Az elmúlt hónapok gazdaság- és pénzügypolitikai vitáinak középpontjában egyfelől az (ár)stabilitás, másfelől a növekedés feltételeinek megteremtése állt. Az egyik tábor a fenntartható növekedés előfeltételeként a külső és belső pénzügyi egyensúly, ezen belül hangsúlyosan az árstabilitás helyreállításának fontosságát hangsúlyozza. Ezzel szemben a másik oldal a belföldi kereslet élénkítésével, a monetáris szigor – értsd: a pozitív reálkamatok – gyors felszámolásával, a hitelezés expanziójával, a beruházás és a fogyasztás élénkítésével, a reálbérek növelésével, vagyis a magas nyomású gazdaságpolitikához való visszatérésben látja elérhetőnek a magas növekedést. Az alábbiakban ehhez a vitához szeretnék néhány megjegyzést fűzni.