:

Túl lehet élni egy nagyobb zuhanást a Holdon?

Túl lehet élni egy nagyobb zuhanást a Holdon?

A Holdon köztudottan más a gravitáció, mint a Földön, ami alapvetően más mozgást igényel meg. A különböző fórumokon nem meglepő módon rengeteg kérdés fogalmazódik meg az égitest iránt érdeklődők részéről, melyek közül az egyik legizgalmasabb, hogy mi történne az emberrel, ha nagy magasságból zuhanna le a Hold felszínére – írja az IFLScience.

A kérdés megválaszolása gyakorlati szempontból nehézkes, ugyanis ha belevesszük az űrruhák sérülékenységét, és a korábbi űrhajósok tapasztalatait, egy kisebb bukás is komoly veszélyt jelenthet. Elméleti síkon, pusztán számok alapján vizsgálva azonban más a helyzet.

A Földön a gravitációs gyorsulás körülbelül 9,8 m/s², míg a Holdon ennél jóval kisebb, nagyjából 1,6 m/s². Ennél is fontosabb azonban, hogy a Holdon rendkívül vékony légkörről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy a kis húzóerő tovább lassítja a gyorsulást.

Ha tehát alacsony magasságból zuhannánk a Holdon, és elvonatkoztatnánk a jelenlegi űrruhák sérülékenységétől, könnyebben megúszhatnánk, mint a Földön.

Nagyobb magasságnál, például 100 méternél, mire a Hold felszínéhez érünk, elérhetjük a 17,89 méter/másodperces sebességet, ami nagyjából 64,4 kilométer/órának felel meg. Ilyen sebességnél komoly sérüléseket szenvedhetne, ha pedig ennél is magasabbról történne a zuhanás, bizonyára fatális lenne a végkimenetel.

The post Túl lehet élni egy nagyobb zuhanást a Holdon? first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés