:

Tévésorozat készül Puskás életéből, meglepő producer áll mögötte

Tévésorozat készül Puskás életéből, meglepő producer áll mögötte

Focirajongó legyen a talpán, aki követni tudja a közel húsz éve hánykolódó Puskás-film sorsát. Most kiderült, hogy sorozat is születhet a legendás labdarúgó életéből, és nem más készíti, mint az RTL korábbi veteránproducere.

Puskás cím alatt, egy 2023. december 11-i döntés értelmében 90 millió forintos forgatókönyv-fejlesztési állami támogatást nyert a Nemzeti Filmintézet (NFI) Televíziós Döntőbizottságától az Inani Production Kft. A hivatalos közzétételi tábla szerint

a televíziós sorozatterv producere az RTL Magyarország 25 év után távozott drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója, valamint kreatív producere, Herman Péter (Pierre).

Rendezőként Kovács Dánielt tüntetik fel, ő korábban olyan RTL-es műsorokon dolgozott, mint A Király, az Éjjel-nappal Budapest, a Válótársak, az Apatigris, a Mellékhatás, valamint A Tanár. A sorozatterv forgatókönyvírói Tasnádi István, Hegedűs Bálint és Bárány Márton.

Az RTL Magyarország tavaly november végén közölte, hogy a felek közös megegyezésével, de az RTL kezdeményezésére megválik Pierre-től szervezeti átalakításra hivatkozva. A producer a 25 év alatt a csatorna majd minden saját gyártású műsorában és sorozatában dolgozott, megválása óta ez az első vele kapcsolatos karrierhír.

A Puskás-film két évtizede

Ha létezik csavaros történet a magyar filmiparban, hát az a Puskás-film hánykolódása, ami számos producernek és alkotónak volt szerelemprojektje. Részletesebben itt írtunk a filmterv eddigi 18 évéről.

Az elmúlt két évtizedben Orbán Viktor kormányfő kedvenc sportújságírójának, a Nemzeti Sport-főszerkesztő és Puskás-nagykövet Szöllősi Györgynek, valamint a néhai filmmogulnak, Andy Vajnának egyaránt nagy vágyálma volt, hogy a világhírű magyar labdarúgó életéből mozifilm szülessen. 2022 végén újabb pályázó kapott támogatást egy új forgatókönyv-változat elkészítésére: Lajos Tamás producer, a modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány 2020-ban kinevezett kuratóriumi tagja, a magyar filmtámogatási rendszer egyik legsikeresebb pályázója (Semmelweis, Katinka, Blokád). Az új filmváltozatot az a Köbli Norbert írja, aki korábban többször is a filmterv közelébe került, emellé futott most be a sorozat terve Pierre-éktől. Még mindig készül a 17 éve hánykolódó Puskás-film, méghozzá egy csavarral

Most mi lesz?

Azt nem tudni, hogy a Lajos-Köbli-féle filmes, valamint a Pierre-féle sorozatprojekt párhuzamosan haladnak-e tovább, vagy hogy az újabb döntésnek van-e bármilyen hatása a korábbi filmtervre.

Az újonnan bejelentett projektről megkerestük Pierre-t, de RTL-es versenytilalmi szerződésére hivatkozva nem nyilatkozhat, ezzel kapcsolatban várjuk a csatorna engedélyét. Lajos Tamásnak, valamint az NFI-nek is küldtünk kérdéseket a Puskás-projektek jövőjéről, amint érkezik tőlük válasz, frissítjük cikkünket.

The post Tévésorozat készül Puskás életéből, meglepő producer áll mögötte appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés