:

Ennyivel drágultak a lakások 2023-ban, és ennyivel fognak idén

Ennyivel drágultak a lakások 2023-ban, és ennyivel fognak idén

Többéves trendtől búcsúzott el tavaly a magyarországi lakáspiac a kínálati árak alapján. A lakáspiacot korábbi években jellemzően két számjegyű drágulás után a múlt év utolsó negyedévében kevesebb mint 2 százalékos áremelkedés volt éves szinten. Decemberben 0,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak az előző hónaphoz képest – írja a Forbes.hu-hoz eljuttatott elemzésében az ingatlan.com.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint országosan mindössze 1,8 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak 2023 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami minimális eltérésnek felel meg, egyben nagyon drasztikus lassulást jelent a korábbi évekhez képest. Hiszen 2019 és 2022 közötti időszak utolsó negyedéveit tekintve 20-24 százalékos volt az éves áremelkedés üteme. Ez alól csak a 2020-as év volt kivétel, amikor a koronavírus-járvány miatt 6 százalékra lassult az éves lakásdrágulás tempója.

Az árnövekedés leállására egyébként számítani lehetett, hiszen sokan elhalasztották a lakásvásárlást a magas tavalyi kamatszintek, az januártól induló új állami lakásprogram miatt,

folytatta Balogh.

Eltűnt a gigantikus magyar nyereség, merre menjen a pénz a szuperjó állampapír kinyírása után?

Az év dióhéjban

2023 egészét tekintve hullámzó volt a lakásárak éven belüli mozgása.

Január és május között 1,9 százalékos drágulás volt megfigyelhető, a nyári hónapokban viszont másfél százalékkal csökkentek az árak. A szeptemberi fél százalékos árnövekedés után ugyanilyen mértékű árcsökkenés történt az őszi hónapokban. Decemberben az országos lakásárak viszont 0,8 százalékkal emelkedtek, ami annak is köszönhető, hogy 2023 utolsó hónapjában a kereslet is 15 százalékkal élénkült.

Balogh kiemelte, hogy a lendületes 2024-es évkezdet a decemberi élénkülés miatt nem is tekinthető akkora meglepetésnek.

Ábra: ingatlan.com

Országon belül komoly eltérések

Az ingatlan.com lakásárindexe ugyan átlagosan 1,8 százalékos emelkedésről tanúskodik 2023-ban, országon belül azonban jelentős, egyben ellentétes előjelű változások láthatóak.

A gazdaságilag a legfejlettebb országrészek közé sorolt nyugat-dunántúli régióban például majdnem 5 százalékkal nőttek a lakásárak a múlt év utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Az észak-alföldi régió – köszönhetően az ottani fejlesztéseknek, egyebek mellett a Debrecen-környéki gyárberuházásoknak – még ennél is nagyobb, 5 százalékos meghaladó áremelkedéssel zárta az év utolsó hónapját, tette hozzá Balogh. A sztárrégiónak számító Budapest és Pest vármegyemegye is kivételesen szerepelt, itt mindössze 0,4, illetve 0,8 százalékos volt az árnövekedés. Ábra: ingatlan.com

Hogyan tovább?

Balogh szerint idén fordulat várható a lakáspiaci forgalmat tekintve. A tavalyi visszaesés után növekedhet az adásvételek száma, tészben a csok plusz indulásának és a falusi csok bővítésének, részben pedig az korábban elhalasztott vásárlások pótlásának és az egyre lejjebb ereszkedő lakáshitelkamatoknak köszönhetően. Az árnövekedés üteme viszont idén még elmaradhat a forgalom erősödéséhez képest:

az ingatlan.com szerint a lakásárak növekedése országos szinten 3–8 százalék között mozoghat 2024-ben.

The post Ennyivel drágultak a lakások 2023-ban, és ennyivel fognak idén appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés