A nihilista mestermű! Felesleges kapálóznunk! Vagyis ezzel is fel lehet állni a székből, amikor túl vagyunk a legjobb modern romantikus filmen. Mindezt egy elsőfilmes rendezőtől, aki a saját életéből merített mélyen.

A történet két gyerekkori szerelmesről szól. A lány a szüleivel Kanadába emigrált 11-12 évesen, és szétszakította a bimbózó románcot. 12 évvel később már a neten találkoznak újra, de a képernyőkön át nem az igazi, és még mielőtt túlságosan elmélyülne a kapcsolat véget is vetnek neki, mert az aktuális életében (még iskola, munka) egyikőjük sem tud épp találkozni a másikkal, nemhogy reálisan összeköltözni a közeljövőben.

Aztán újabb 12 év után a férfi meglátogatja az immáron házas nőt New Yorkban.

Az elszalasztott lehetőségek, a “máshogy is alakulhatott volna, na és az milyen lenne” nosztalgiája mellett érdekes módon eljut a Past Lives oda, hogy ami van, az miképp sikerült, és mennyire is múlt rajtunk. A főszereplő a feltűnt régi szerelme és az aktuális férje rávilágításával a múlt és a jelen számadását végzi.

Az Előző életek felrúgja a romantikus filmek elvárásait, hogy a végzet elkerülhetetlen, vagyis máshogy áll hozzá. Konkrétan az író férj mondja ki a nézői elképzelést, amikor a fenti történet alapján a film elé ül, hogy aztán ebből ne úgy és ne oda torkolljon, amit várnánk. Vagy ne pont úgy, és feltűnjön az igazi romantikus része, realista látásmódja.

A megvalósítás pedig gyönyörű. Alapvetően arra gondoltam, hogy mennyire jól dolgoztak digitális kamerával és utómunkában, amitől teljesen filmszerű lett, de nem, Millennium XL2-lel forgatták filmre. Így már még érthetőbb a visszafogott, de gyönyörű színes és zajos képe. Teljesen illik a Past Lives álomszerűséggel kevert realizmusához.

Az alakítások szintén fantasztikusak, de itt már jöhet a (valamennyire) megosztás, mivel a film rengeteg szünettel és térrel dolgozik, szóval sokszor csak egymásra néznek és a tekintetükben van minden, ami gondolom pár embernél a lassúságot fogja azért jelenteni. Ízlés kérdése? Igazából 12 év után találkozva, annyi fel nem dolgozott érzéssel felvértezve szerintem nem meglepő és szépen ábrázolt, hogy nem pörög a szereplők között a társalgás, akkora távolság van közöttük, ami a végére változik azért.

Ez az alternatív univerzumos Before Sunset, és remélem az elég nagy ajánlás, hogy mellé teszem könnyedén. Teljesen más film, nem olyan katartikusan és kicsit kényelmesen felszabadító, de közben mégis az. Fantasztikus élmény. Ahogy visszagondolok rá húzom fel mindig a pontszámát kicsit, hiszen bár itt romantikára és emberi kapcsolatra húzta fel a történetet, de a képlet szinte mindenre elsüthető az életben.