:

Észak-Koreát megfigyelő műholdat bocsátott fel Japán

Észak-Koreát megfigyelő műholdat bocsátott fel Japán

Új műholdat bocsátott fel a japán Mitsubishi Heavy Industries Corporation cég, amelynek célja Észak-Korea rakétatesztjeinek nyomon követése lesz – írja az MTI. Az Optical 8 nevű űreszköz feladatai közé tartozik majd emellett a természeti katasztrófák okozta károk felmérésére.

A műholdat egy H2-A hordozórakétával állítottak pályára, amelyet a délnyugati Kagosima prefektúrában található Tanegasima űrközpontból indítottak útnak. Ez volt a rakéta 48. indítása 2001 óta, amivel a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) által kifejlesztett eszköz sikerességi aránya 97,92 százalékra emelkedett.

A tervek szerint összesen 50 indítást hajtanak végre a H2-A-val, ezután pedig egy új típussal, a H3-sal váltják fel. Japán azonban küzd az átállással, az első H3-as tesztindítása tavaly márciusban kudarcot vallott. A H3 második tesztindítását február 15-re tervezik.

Japán 1998-ban indított állami programot felderítő műholdak indítására, miután Észak-Korea felbocsátotta a Taepodong-1 rakétát. Ennek második fokozata a japán Honsu sziget északkeleti része fölött repült el, és a Csendes-óceánba zuhant. A rakéta pályára állította a kelet-ázsiai ország első mesterséges műholdját, a Kvangmjongszong-1-et. Azóta a program keretében több mint 15 különböző műholdat bocsátottak fel, amelyek közül néhányat már nem használnak, mivel élettartamuk lejárt.

Kapcsolódó Észak-Korea bekapcsolta a kémműholdját Állítólag már képeket is készített dél-koreai és amerikai területekről.

The post Észak-Koreát megfigyelő műholdat bocsátott fel Japán first appeared on 24.hu.