:

Nyújtható telefon, szemüveg nélküli 3D, felcsavarható monitor. Megnéztük, ilyen lesz a jövő a világ egyik legnagyobb tech cége szerint

Nyújtható telefon, szemüveg nélküli 3D, felcsavarható monitor. Megnéztük, ilyen lesz a jövő a világ egyik legnagyobb tech cége szerint

Futurisztikus, olykor hihetetlen, de működőképes, kidolgozott, valamint üzletileg megalapozott eszközöket és technológiákat mutatott be a Samsung exkluzív rendezvényein, ahova csak kevesek juthattak el. A magyar Forbes is köztük volt.

A technológiai szektor motorja az innováció, és ennek megfelelően a piaci szereplők egy része folyamatosan keresi azokat az újításokat, amelyek a vetélytársak elé lökhetik szekerüket a soha nem lankadó gyilkos versenyben. A hét minden napján, huszonnégy órában zakatol a munka a kutatóközpontokban, és az igazán nagy cégeknél milliárd dollárok égnek el a fejlesztésekre, gyakran úgy, hogy ennek bármilyen kézzelfogható eredménye lenne.

A hatalmas iparág egyik megkerülhetetlen gigásza a Samsung, amely például a mobil és tévés szegmensben is piacvezető, komoly pozíciókkal bír az IT és háztartásigép szektorban, és jó ideje intenzíven kacsintgat a járművek irányába is.

A privát eseményekre tartogatták a legjobb infókat. Ide csak meghívóval lehetett bejutni.

A dél-koreai vállalat a világ legnagyobb tech szakkiállításán, a CES-en is hatalmas standdal volt jelen, ahol számos érdekes eszközt kiállított.

De az igazi technológiai ínyencfalatokat azokra a privát, exkluzív eseményekre tartogatta, ahova csak meghívóval lehetett bejutni.

Itt olyan, egyelőre még nem is kapható futurisztikus megoldásokat mutattak be, amelyek már kiforrottak, működőképesek és a hátterük is stabil, és üzletileg is látnak benne fantáziát.

Wonki Kim, a Samsung Lifestyle üzletágának vezetője. A panelbeszélgetésre az egész világról hat szerkesztőség kapott meghívást, köztük a Forbes Magyarország.

Magyarán a konszern bepillantást nyújtott egy olyan lehetséges jövőbe, ahol a telefonok nyújthatóak, a tévék átlátszóak, 3D-ben játszunk szemüveg nélkül az energiahatékonyság pedig kimagasló. De jöjjenek a részletek, tehát a legizgalmasabb ketyerék, és, hogy ezek mire és miért lehetnek jók!

Nyújtható képernyő

Egyértelműen az egyik legérdekesebb mind közül az a nyújtható kijelző volt. Ez pontosan úgy működik, ahogy azt az ember azonnal elképzeli, tehát csak meg kell fogni a telefont, tabletet és laptopot, és egyetlen mozdulattal megnövelhető a mérete a képernyő széthúzásával.

Íme a nyújtható kijelző!

Ennek előnyeit értelemszerűen nem kell ecsetelni, és ha sikerül a gyártási költségeket emberi szintre csökkenteni, valamint a termék kellően strapabíró, akkor ez a fejlesztés alapvető változásokat hozhat a hordozható eszközök univerzumában.

Telefonoknál is bevethetik ezt a technológiát.

Bár még kézbe fogni sem lehetett, de amit láttam, annak alapján a kép minősége kifogástalan. A fényerő kellően nagy, és az alkalmazott OLED eljárásnak köszönhetően a kontraszt kiváló, a színek pedig ragyogóak.

Kijelző a telefon oldalán

A Samsung a hajlítható telefonok területét jelenleg uralja, és a jelek szerint a jövőben is meg kívánják tartani ezt a pozíciót. Bemutattak ugyanis egy olyan kagylómobilt, amelynek kijelzője egyszerűen túllóg, és lefedi a termék oldalát is. Ez a Flex Liple, amely név a „Light” és a „Simple” szavak keresztezéséből született meg.

Samsung Flex Liple, a jövő telefonja.

Az egy dolog, hogy ezen is megjelenhetnek különféle információk, például, hogy mennyi az idő, vagy hogy kaptunk egy üzenetet. De kétségkívül itt a dizájnfaktor a leglényegesebb, hiszen ezzel egyszerűen készíthetnek egy egyedi telefont, ami kiemeli termékeiket a sorból, és jelzi mindenkinek, hogy a készülék gazdája tele van, menő, és figyel a trendekre.

Igen, ott bizony túlnyúlik a kijelző

Emellett előrukkoltak egy olyan kagylótelefonnal is, amely 360 fokban nyitható és csukható. Ez szintén a dizájn szempontjából fontos, mert figyelemfelkeltő, de a használhatóságon érdemben nem javít.

Mindent túlragyogó tv

Én személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy a Micro LED technológia jelenti a tévézés jövőjét, és jó látni, hogy ezzel nem vagyok egyedül, ugyanis nagyon úgy fest, hogy ezt a Samsung is így gondolja. E technológia sajátossága, hogy minden egyes képpont mögött egy-egy egyedileg vezérelhető színes LED kap helyet, aminek köszönhetően tökéletes kontraszt megteremtésére nyílik lehetőség hibátlan fekete, hatalmas fényerő és tökéletes mozgásmegjelenítés mellett. A színek elképesztően markánsak, fátyolosságtól mentesek, a Micro LED tévék képe túlragyog minden jelenlegi eljárást.

A Micro LED tv a káró ász a pakliban.

Az első ilyen készülékeket már évekkel ezelőtt bemutatták, azonban sokáig nagy gondot jelentett, hogy nem tudták kellően lecsökkenteni a LED-ek méretét, illetve a készülékház is rémesen bumfordi volt. Azonban rengeteget dolgozhattak a problémák megoldásán, hiszen a Samsung új Micro LED megjelenítői már úgy néznek ki, mint a hagyományos rokonai.

Tehát a készülékház kellemesen vékony, a hátlapon hangszórók sorakoznak, a káva pedig ráadásul hajszálvékony, azaz e téren veri is a televíziókat.

Ráadásul bemutattak egy abszolút emberi méretű, 76 hüvelykes, 4K felbontású, HDR támogatású modellt, ami már idén valamikor a boltokba is kerülhet. Az ár persze még mindig problémás, hiszen várhatóan iszonyatosan drága lesz. De ha sikerült tovább csökkenteni ezt a mérettel együtt, akkor száz százalék, hogy a Micro LED tarolni fog, és minden arra utal, hogy a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb tech cége nagyon hisz ebben.

Az átlátszó Micro LED megjelenítő is felbukkant.

Itt kell megjegyezni azt is, hogy a cég az eseményen bemutatta a világ első átlátszó Micro LED kijelzőjét is. Ez a kipakolt installáció, és a vállalat munkatársainak véleménye szerint is előrelépést jelent az eddig az átlátszó megjelenítőknél alkalmazott LCD, illetve OLED eljárásokhoz képest. Kérdés, hogy mikor és milyen eszközökben bukkanhat majd fel ez a technológia, és, hogy mely vásárlói célcsoportot céloznák meg vele.

Miniatűr OLED

Van még egy „Micro” technológia, amelyre a Samsungnál mostanában egyre komolyan fókusz kerül. Ez pedig a Micro OLED (OLED Microdisplay), amely a viselhető eszközök jövőjében válhat megkerülhetetlenné.

A Micro OLED-nek van létjogosultsága. Nagyító alatt is csak ekkora.

A holding a CES egyik zárt side-eventjén be is bizonyították, hogy e téren igen jól haladnak. Bemutattak többek között egy 1,31 hüvelykes, azaz 3,3 centiméteres apró kijelzőt, aminek felbontása 3840×3840 képpont, azaz több, mint egy hagyományos 4K televízióé!

Ez pedig azt jelenti, hogy egy VR vagy smart szemüvegben, vagy okos órán pazar látványvilág teremthető meg, ahol el lehet felejteni a pixelesedést, és a legfinomabb átmenetek visszaadása is biztosított.

És akkor még nem is beszéltünk a 3000 nites fényerőről, ami azt jelenti, hogy még napfényben is szép marad a kép, tehát nincs szükség feltétlenül a tökéletes izolációra.

Meg is néztem működés közben egy nagyító segítségével, és amit láttam, az nagyon-nagyon meggyőző volt. Ez az eszköz abszolút lehetővé teszi minden korábbinál kisebb, könnyebb és kényelmesebb intelligens szemüvegek előállítását, ami új lendületet adhat ennek a termékcsaládnak.

Kijelzők az autóban

Manapság egyre több tech cég fordul a járműipar irányába, és a Samsung csak azért kivétel, mert már évtizedek óta jelen van megoldásaival ezen a területen. Jelenleg is több komoly fejlesztésük fut ebben a szegmensben, amelyek közül kifejezetten a látványos, autók belsejét érintő megoldásokat mutatták be a CES alatt.

Hajlított, ívelt, méretre vágott OLED kijelzők az autóban mindenhol.

A nagy fényerejű, hajlított, formára vágott és szabadon alakítható OLED kijelzők révén totálisan egyedi műszerfalak megalkotására van lehetőség. Ezek segítségével pedig még karakteresebb autók teremthetőek meg, ami értelemszerűen joggal keltheti fel a gyártók figyelmét.

A cég nagy fantáziát lát az autóiparban. Forrás: Samsung

Emellett villantott a cég még egy igen látványos OLED kijelzőt is, amely az anyósülés fejtámlájából tekeredik ki a hátul utazó elé. Az már magában igen impozáns, ahogy legördül, és ráadásul a kép minősége is igen-igen jónak tűnt. Tehát akár film nézésre vagy netezésre, közösségi oldalak pörgetésére, illetve játékra is kiválóan alkalmasnak tűnt.

Hangos és remegő képernyő

A tévéknél már láttunk olyat, hogy az OLED kijelzőből membránt csinálnak, és a hangokat a kijelző rezegtetésével állítják elő. Ez a megoldás a Sony televíziók sajátja, és most a Samsung is erre az útra lépett, de a laptopok szegmensében.

Az SoD képernyő a membrán, onnan jön a hang!

Ki is állítottak egy ilyen modellt, amelyet pont az óriási zaj miatt nem volt esély érdemben kipróbálni, de elméletileg ez a megoldás a megszokottnál lényegesen jobb hangminőséget produkál az erőteljesen basszusoknak, és az ebből fakadó dinamikusabb megszólalásnak köszönhetően.

Emellett egy haptikus képernyőről is lerántották a leplet, aminek különlegessége, hogy azon a ponton remeg és vibrál, ahol megérintik. Ez a cég képviselői szerint a játékoknál jól jöhet, illetve forradalmasíthatja bizonyos alkalmazások vezérlését is.

3D szemüveg nélkül

A térhatású megjelenítés egyszer már elbukott, de vannak akik ennek ellenére még mindig látnak fantáziát a 3D-ben. Közéjük tartozik a Samsung is, amely Las Vegasban villantott egy érdekes, és életképesnek tűnő terméket.

A vezeték nélküli 3D megjelenítéssel a Samsung is jól halad.

A jelenleg még prototípus állapotban lévő készülék egy integrált kamerarendszer segítségével folyamatosan figyeli a felhasználó arcát, illetve szemét, és folyamatosan azt próbálja kitalálni, hogy merre is néz. Ezen információ ismeretében pedig a szoftver úgy alakítja a megjelenített képet, hogy azt az agy térhatásúnak érzékelje.

Mágikusan hangzik, ez tény, viszont a dolog a valóságban is működik, amiről személyesen győződtem meg.

Amíg más ült a képernyő előtt, addig szellemképes volt minden, de ahogy engem kezdett figyelni a kamera, rögtön a helyére került minden. Egy kardozós játékkal lehetett kipróbálni, és a térhatás tényleg megvolt.

Ott mutatja, hogy a kamera figyeli az arcot és a szemeket

Ráadásul a kép minősége is megfelelőnek tűnt, szép színekkel, illetve korrekt mozgásmegjelenítéssel. De a dolog még korántsem tökéletes, hiszen gyakorlatilag mozdulatlanul kell ülni hozzá, ugyanis, ha az ember mozgatni kezdi a fejét, vagy pláne feláll, akkor a kép azonnal szétesik.

Maradjon energia!

Az energiahatékony működés a telefonok, tabletek és laptopok esetében az egyik legfontosabb szempont. Az üzemidő még mindig távol van az ideálistól ugyanis, és rengetegen dolgoznak azon, hogy minél inkább kitolják a korlátokat. A Samsung e téren átütő eredményeket ért el, legalábbis a cég munkatársai erről számoltak be nagy büszkén.

Az energiahatékonyság javítása kulcsfontosságú.

Különféle hardveres és szoftveres trükkökkel ugyanis olyan kijelzőket hoztak már most létre, amelyek ugyanolyan teljesítmény, tehát felbontás és fényerő, valamint képfrissítési ráta mellett durván 50 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományosabb eszközök.

Agydurrantó fényerő

A telefonoknál fontos paraméter a fényerő is, amelyek növelése érdekében komoly energiákat mozgatnak meg az iparági szereplők. A Samsung kijelzőgyártó szekciója 2024-re áttört egy fontos ellenállási pontot: az egyik legpuccosabb vegasi szálloda, a Wynn egyik gondosan őrzött termében 2024 januárjában kiállítottak egy olyan, mobilokba szánt OLED kijelzőt, aminek fényereje meghaladta a 3000 nit értéket, és ezzel az összes jelenlegi készüléket magasan felülmúlná e téren.

Az ultra nagy fényerő jobbá teszi a telefonokat.

Kifejezetten zord körülményeket teremtettek számára, azaz alaposan megvilágították, mintha a nap tűzne rá, de így is markánsak maradtak az árnyalatok, nem kezdtek fakulni, és jó maradt a képi világ. Az energiafogyasztásáról nem beszéltek, de annak tudatában, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, nem sok jóra számíthatunk. Mindenesetre az biztos, hogy a kiemelkedő fényerő sokak számára lehetne vonzó, úgyhogy az száz százalék, hogy ez a komponens előbb-utóbb felbukkan a boltokban megvásárolható termékekben is.

Tv, nem tükör

Lehet, hogy a tévéknél a Micro LED a jövő, de a jelen még mindig az OLED technológiáé , legalábbis a felső kategóriában mindenképp.

Hagyományos, tükröződő OLED tv

Ezen eljárásnak is vannak azért gyenge pontjai, és ezek egyike a fránya tükröződés, ami borzasztóan idegesítő lehet akkor, ha a fényviszonyok nem ideálisak. De nagyon úgy fest, hogy ezt is sikerült megoldani, hiszen a dél-koreai vállalat lerántotta a leplet idei csúcsmodelljéről.

Nem tükröződő, matt OLED tv.

A Samsung S95D névre hallgató készülék egyik sajátossága pedig, hogy a felülete matt, azaz bevonták olyan anyaggal, ami hatékonyan nyeli vagy oszlatja el a zavaró külső fényeket. Ehhez is egy nagyon látványos installációt készítettek a konszern munkatársai, amely feketén-fehéren bebizonyította, hogy nem volt hiábavaló erre fordítani a pénzt. A dolog ugyanis működik, és ez bizony sokat dobhat a tévézésen egy olyan szobában, ahova besüt a nap, vagy ahol égnek a lámpák.

The post Nyújtható telefon, szemüveg nélküli 3D, felcsavarható monitor. Megnéztük, ilyen lesz a jövő a világ egyik legnagyobb tech cége szerint appeared first on Forbes.hu.