:

2024 az ő évük lesz? Erre a hét magyar csapatra érdemes lesz figyelni

2024 az ő évük lesz? Erre a hét magyar csapatra érdemes lesz figyelni

Korai fázisú magyar startupból kevés van, ami nemzetközi szinten is versenyképes lehet, de azért akad. Nézzük a jó példákat.

(A szerző a Startup Hungary ügyvezető igazgatója. Korábbi írásai itt érhetők el.)

Kiszáradt a magyar startuppiac, és lehet, hogy ez egyáltalán nem baj

A legforróbb, korai fázisú magyar startupok, amikre érdemes figyelni

OpenMeter

Az év elején örülhettünk, hogy az azóta egy kisebb pivoton és névváltáson keresztülmenő cég (akkor még Tailfin), a Bitrise (és a részben magyar Menten AI) után a második magyar startupként sikeresen elvégezte a többek közt Dropbox-ot, Airbnb-t és Stripe-ot is kinevelő Y Combinator programot, és megkapták az ezzel járó 400 ezer dolláros befektetést. 

Tóth András és Márton Péter alapítópáros a Y Combinator főhadiszállásán.

Axoflow

Nem sokkal az indulásuk után az egykori Balabit és Banzai Cloud-ból összeállt csapat összesen több mint 2,9 millió dollár pre-seed kört vont be angyaloktól és olyan jó nevű nemzetközi VC-ktől, mint az itthon is egyre aktívabb 500 Emerging Europe, a több régiós unikornisba (UiPath és Productboard) befektető Credo Ventures vagy a londoni Notion Capital. 

Mintha az OTP-ből kellene Revolutot csinálni – erre kapott 1,2 milliárdot a Balabit-alapító új cége HUNGARIAN STARTUP REPORT 2024

Negyedik éve világítjuk át a hazai startup világot. Egyre tisztábban látjuk, hogy mik a legnagyobb kihívásai az ökoszisztémának, és mi kell ahhoz, hogy több és jobb startup induljon Magyarországról. Minden adott, hogy a nehezebb körülmények ellenére is a következő években lássuk a legnagyobb startupsikereket elindulni. Ehhez a legfontosabb a jó példák kihangosítása, a megfelelő mindset terjesztése, illetve hogy minél több „jó ember” álljon bele keményen.

 

A Startup Hungary idén negyedik alkalommal készíti el a Hungarian Startup Report-ot és szólítja fel a startupokat, hogy a kérdőív kitöltésével vegyenek részt a felmérésben és segítsék feltérképezni a legnagyobb kihívásokat és növekedési lehetőségeket.

korábbi riportok itt érhetők el.

Mitzu

Mészáros István, a Shapr3D és a Skyscanner data engineering manager szakembere indította útjára a termékanalitikával foglalkozó startupját és vont be 500 000 dolláros pre-seed kört, amibe többek közt beszállt az Oktogon Ventures, az Interactive Venture Partners (IVP), Cloudbreak VC és olyan angyalbefektetők, mit a Kádár Tamás (SEON), Kapui Ákos (Shapr3D) vagy Jared Schrieber.  

Már van, amiben beelőzték az amerikai tőzsdei versenytársat – a Bartók Béla útról

Flawless

A korábbi Netpincér (ma Foodora) vezető Patai Zoltán startupja 2,2 millió eurós seed befektetést zárt a jónevű 42CAP német VC-vel, korábbi befektetőjük a Picus Capital és az Oktogon Ventures, illetve Dreamcraft Ventures részvételével.

Patai Zoltán, a Flawless alapító-CEO-ja. Fotó: Sebestyén László

Munch

Az ételmentő srácok a piacterek nagyágyúinak számító Piton Capital-tól és FJ Labs-től vontak be tőkét. Túl sok részletet nem árultak el, a pre-Series A-nek tekinthető körről, a piac 4-5 millió euró méretűre becsüli a befektetést. 

„Csak arra koncentrálunk, hogy egy cseszett jó céget építsünk” – ők a Forbes10 nyertesei

Colossyan

5 millió dolláros seed kört vontak be az Emerge Capital és LaunchHub vezetésével és a korábbbi befektetőik, a Day One Capital, Oktogon Ventures és APX részvételével. A cég töretlenül halad előre az egyik leggyorsabban növekvő hazai startupként, tavaly, a gazdasági helyzet ellenére háromszorozták a csapatuk méretét és irodát nyitottak New York-ban.

Választani kellett a cég és a barátságunk között – 5 millió dollárt kapott a magyar Colossyan

Pimlico

Az Egyesül Királyságban élő, korábban az Ethereum megalkotójával, Vitalik Buterinnel is dolgozó magyar alapító blockchain startupja 4,2 millió dolláros seed befektetést húzott be az a16z-től (Andreesen Horowitz), a Szilicium völgy egyik legbefolyásosabb befektetőjétől.

The post 2024 az ő évük lesz? Erre a hét magyar csapatra érdemes lesz figyelni appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés