:

Feléledt a japán holdszonda

Feléledt a japán holdszonda

Egy hétnyi szünet után újra működik, és folytatja küldetését a SLIM nevű holdszonda – írja a BBC. A japán űrügynökség (JAXA) vasárnap éjszaka közölte, hogy újra kapcsolatot létesítettek eszközükkel, a hibákat pedig elhárították.

Ahogy a 24.hu is beszámolt róla, a SLIM január 19-én landolt a Holdon, azonban nem sokkal a leszállás után egy súlyos hibát vettek észre a szakértők: nem volt képes elég áramot termelni. Mint később egy fotónak köszönhetően kiderült, a leszállóegység az orrán landolt, ezért nem érte elég fény a rossz szögben álló napkollektorait. Azóta viszont már más irányból érkezik a napfény, így a SLIM végre képes elegendő áramhoz jutni, így folytathatja küldetését.

A JAXA egyelőre nem közölte, hogy meddig fog üzemelni eszközük, de feltehetőleg nem lesz képes túlélni a mintegy 14 napig tartó, fagyos holdi éjszakát.

Japán számára egyébként – a felmerült hiba ellenére is – történelmi sikernek számított a SLIM leszállása, ugyanis a küldetés teljesítésével az ötödik országgá vált, amely az égitest felszínén landolt az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína és India után.

A Moon Snipernek is nevezett leszállóegység egy olyan kráterben landolt, amelyben a szakértők szerint hozzáférhet a holdköpenyhez – vagyis az égitest felszíne és magja közötti részhez. Az ott végzet vizsgálatoktól azt remélik, hogy többet tudhatunk meg a Hold kialakulásának történetéről. A küldetés arra is törekszik, hogy vizet találjon az égitesten, amely nagyban segíthetné a jövőbeni holdbázisok felépítését.

A leszállóegység az eddigi legpontosabb landolást hajtotta végre a Hold felszínén, amelyről egy olyan szerkezet gondoskodott, amelyet eredetileg arcfelismerésre terveztek.

A SLIM két rovert is szállított: az első egy ugráló mechanizmussal felszerelt, kamerákat és tudományos rakományt raktározó egység volt. Emellett egy mindössze 250 grammos rovert is ráengedett a leszállóegység a Holdra, amely képes megváltoztatni az alakját, így alkalmazkodva a holdi viszonyokhoz.

A japán űrügynökség már 2022 novemberében is megkísérelt egy landolást a Hold felszínén, azonban az OMOTENASHI egységgel a tervezett leszállás előtt elvesztették a kapcsolatot. Hasonló történt 2023 áprilisában a japán Ispace űrkutatási vállalat szondájával is, amellyel szintén pillanatokkal a tervezett leszállási idő előtt elvesztette a kapcsolatot.

Kapcsolódó Magyar az űrben, emberek a Holdnál – ez vár ránk 2024-ben Számos izgalmas űrküldetést fognak elvégezni 2024-ben.

The post Feléledt a japán holdszonda first appeared on 24.hu.