:

Az Amazon kihátrál a Roomba-üzletből

Az Amazon és a Roomba-tulajdonos iRobot cég hétfőn jelentették be, hogy elállnak a felvásárlási tervektől, köszönhetően az erősödő Európai Uniós trösztellenes nyomásnak.

Mi történt? A Reuters közlése alapján hétfőn a két cég bejelentette, hogy elállnak a felvásárlási tervektől, mert az Európai Bizottság trösztellenes szervei szerint az „iRobot akvizíció lehetőséget adott volna az Amazon számára, hogy a Roomba versenytársait ellehetetlenítse azáltal, hogy limitálja hozzáférésüket az Amazon piacteréhez”. Az EU felvásárlás körüli aggályairól a múlt héten mi is írtunk.

Hogyan Tovább? A meghiúsult felvásárlás nyomán az iRobot dolgozóinak 31 százalékát bocsátja el, ami nagyjából 350 főt jelent. Továbbá az alapító, Colin Angle is elhagyja a vezérigazgatói pozíciót, helyére az igazgatótanács egy új, válságkezelésben és változás-menedzsmentben jártas vezetőt kíván igazolni.

Mit szóltak a befektetők? A hír megjelenése után a hétfői kereskedési napon az iRobot árfolyama majdnem 17 százalékkal lentebbről nyitott, mint ahol pénteken zárt, és bár napon belül erősödött valamennyit, továbbra is jelentős bizonytalanság lengi körbe a vállalatot.

The post Az Amazon kihátrál a Roomba-üzletből appeared first on Forbes.hu.