Koszovó zűrös hely még nyugat-balkáni összevetésben is. A tizenöt éve önálló állam függetlenségét a szomszédjai közül épp csak az nem ismeri el, amelytől az elszakadását kivívta. Álmoskönyv nélkül is derenghet, egy ilyen területi vita nem sok jót ígér a szenvedélyes délszláv világban. A feszültség érzékeltetéséhez hozzátehetjük, hogy Milosevics hadserege csak Jugoszlávia amerikai bombázása után engedte el Koszovót 1999-ben, a szerb érdekek mögött pedig maga Putyin orosz elnök képe sejlik föl, ideológiai oldalkocsiként Kínával. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a szerb–albán szembenállásban az ortodox keresztény és a muszlim hit is egymásnak feszül. Huszonöt éve csak a NATO Kosovo Force (KFOR) erőinek jelenlétével van béke az országban. Törékeny béke. Errefelé majd minden családban van fegyver, időnként elgurul egy magányos gránát, eldördül egy puska. Egy éve magyar katonák sérültek meg egy összecsapásban. Békét az uniós tagjelöltség feltételeinek teljesítése hozhat, parázs indulatok nincsenek az elvárások között. A júliusban élesedő európai tanácsi elnökségben az Orbán-kabinet kiemelt célja a nyugat-balkáni bővítés előmozdítása. Orbánnak eközben Szerbia és Oroszország barátjaként kell rendeznie részrehajlását.