:

Van-e kegyelem Novák Katalin számára?

Van-e kegyelem Novák Katalin számára?

A csütörtöki volt Novák Katalin kegyelmi botrányának legzajosabb napja. Hogyan kell értelmezni Orbán Viktor bejelentését az ügyben? Közben már mérik, hogy a köztársasági elnöknek le kell-e mondania.

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi ügye múlt hét pénteken robbant ki. Majdnem egy héttel később, csütörtök délutánra csúcsosodott ki legjobban a feszültség, a tegnapi nap mondható az eddigi legzajosabbnak a botrányban, ami arról szól, hogy Novák tavaly áprilisban elnöki kegyelemben részesítette egy pedofil igazgató bűnsegédjét, K. Endrét.

Mi történt? Orbán Viktor kormányfő tegnap 51 másodpercben szólalt meg a Facebookon, nem említve sem Novák nevét, sem pedig a köztársasági elnöki posztot, hanem mint „vitára” hivatkozik a kegyelmi döntésre.

„Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem”

– mondta Orbán a videóban, amiben bejelentette, hogy „a kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”. A módosítót csütörtök este be is nyújtotta. A Sándor-palota erre úgy reagált a hvg.hu-nak, hogy Novák „jó szívvel” fogja aláírni az alkotmánymódosítást, mert az „a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja”.

Novák tanácsadói testületéből Gundel Takács Gábor és Lackfi János is kilépett tegnap, mindketten a Facebookon jelentették be döntésüket. A Magyar Hang az elnök több tanácsadóját is megkereste csütörtökön, Lackfi például utólag visszavonta a nekik tett nyilatkozatát (még a tanácsadói szerep visszaadása előtt), Szőrényi Levente pedig elbagatellizálta a helyzetet: „Bocs’ A Magyar Hang én vagyok! A többi nem kérdés…”

Nyolc év, egy hónap, három nap – ma is számolja Petke Zsolt addiktológus főorvos, hogy mióta józan 

Mi következik ebből? Orbán bejelentését többféleképpen értelmezte a magyar sajtó. A Telex szerint Orbán úgy próbál tenni, mintha a jogszabályok adtak volna kegyelmet K. Endrének, és az alkotmány lenne a felelős a történtekért, nem pedig Novák Katalin és a kegyelmet ellenjegyző igazságügyi miniszter, Varga Judit. A hvg360.hu úgy értelmezi Orbán bejelentését, mint aki függetlenítve magát a kialakult helyzettől, gyorsan, határozottan, alig egy perc alatt, még csak Novák nevét vagy posztját sem említve titulálja a NER és a társadalom nevében megbocsáthatatlan hibának a döntést. A 444 szerint sokatmondó, hogy azt a gesztust, hogy érdemben mondjanak valamit a Bicskén történt bűncselekmények áldozatainak, semelyikük nem tette meg.

Hogyan tovább? A közhangulat csütörtök estére felforrósodott, az ellenzéki pártok, hiába nem személyi változásról szólt Orbán bejelentése, mégis úgy értelmezték a videót: Orbán is beismerte, hogy Nováknak mennie kell. Mindeközben a korábban Fidesz-üzenetek sugalmazó, közvélemény-kutatásoknak hívott felméréseket végző Call Express tegnap már biztosan elkezdte monitorozni, hogy a kegyelmi ügy mennyit rontott Novák és Varga megítélésén, avagy hogy le kell-e mondaniuk. Mindezt elég nyakatekert formában, a bicskei ügyet például úgy foglalják össze egy mondatban, hogy nem szerepel benne a pedofília szó.

Novák ellen pénteken több tüntetést is tartanak, délután az Országos Közös Akarat az aHanggal közösen tüntet a Belügyminisztériumnál, a Momentum Mozgalom pedig a Sándor-palota elé gyülekezik este.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Vahagn Hacsaturján örmény köztársasági elnökkel tett látogatásán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, Budapesten 2024. február 6-án.

The post Van-e kegyelem Novák Katalin számára? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés