:

A GVH-hoz fordultak a Temu miatt a magyar kereskedők

A GVH-hoz fordultak a Temu miatt a magyar kereskedők

A kétes háttér ellenére elképesztő népszerűség övezi az olcsó termékeket kínáló Temu-oldalt, aminek hirdetései az elmúlt hónapban ellepték a közösségi média felületeket. Február elején ez már azt eredményezte, hogy a Temu vásárlószámban már az Alza előtt állt, és csak az eMAG előzte meg.

A versenytársak eddig tehetetlenül szemlélték, hogy a PDD Holdingshoz tartozó cég a piacszerzés érdekében nem riad vissza attól, hogy esetenként jelentős veszteséggel árulja termékeit, ezzel együtt működése a kötött uniós és nemzeti jogszabályi, illetve adózási környezethez képest lényegesen rugalmasabb.

Az egyik legnagyobb e-kereskedői szövetség, az Ecommerce Hungary azonban most bejelentette, hogy a szövetség egy versenyhivatali beadványt készít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számára, melyben felsorolja a Temu vélt jogsértéseit.

Ormós Zoltán, az Ormós Ügyvédi Iroda alapítója, egyben a szövetség alelnöke szerint rengeteg a jogsértés, amik miatt egy magyar cég már biztosan megütötte volna a bokáját. Az Ecommerce Hungary alelnöke nem mondott konkrét példákat, ugyanakkor elmondta, hogy a csatlakozni kívánó kereskedők a beadványból pontosan tájékozódhatnak a részletekről.

A Gazdasági Versenyhivatal a hwsw-nek jelezte, ezt megelőzően összesen egyetlen fogyasztói panasz érkezett a hatósághoz a Temu működése kapcsán, ez azonban nem tartozott a GVH hatáskörébe.

The post A GVH-hoz fordultak a Temu miatt a magyar kereskedők first appeared on 24.hu.