Mi köze az életkorunknak a befektetői vagy részvényvásárlási technikánkhoz? Hogyan érdemes belőni az egyéni kockázatvállalásunk mértékét? És vajon még él a szabály, hogy picit több kockázatos és picit kevesebb kockázatmentes eszköz legyen a portfólióban? Vendégszerzőnk ezekre a kérdésekre ad most választ.

Vendégszerzőnk Nemeskéry Gergely, a HOLD Alapkezelő részvényelemzője.

A cikksorozat első – Holdblogon megjelent – részéből kiderült, hogy a világ leggazdagabb családjai is el tudják veszíteni vagyonukat, nem megfelelő befektetési pozícióméretezéssel, valamint nem megfelelően beállított költési mértékekkel, azaz túlköltekező életmóddal.

A második részben egy közgazdasági kutatással egybekötött rövid játék megmutatta, hogy tisztán a játékos javára szóló valószínűségek (amolyan „inverz kaszinó”) mellett is csődbe lehet jutni és nem triviális, hogy milyen stratégiával maximalizálhatjuk a nyereményt és minimalizálhatjuk a kockázatot.

Ennek a játéknak az eredményeként kapott stratégia gondolkodásmódját hasznos lehet a megtakarítások és befektetések világába átvezetni, ahol csakúgy, mint a játékban, a cél annak a stratégiának a kialakítása, amely a legjobb hozam és kockázat arányt adja.

Hány éves a befektető?

Az alábbiakban részvényvásárlás alatt valójában bármilyen olyan eszközbe történő fektetést érthetünk, amely kockázatvállalással jár. Lehet ez ingatlan, befektetési jegy vagy más eszköz, amely a kockázatmentes hozam feletti hozamot ígér, valamekkora kockázat vállalása mellett. A kockázatmentes hozam lehet a 10 éves amerikai állampapírhozam (TIPS), a kockázat pedig a befektetésünk hozamának szórása.

Minél nagyobb volatilitású vagy szórású egy befektetés (magyarán minél változékonyabb a hozama), annál kockázatosabbnak tekinthető.

Tehát mennyi részvényt érdemes venni? A legöregebb és leginkább leegyszerűsítő szabály szerint 100-ból ki kell vonni az életkorunkat, az eredményül kapott szám pedig megadja a részvény súlyunkat. Ez a stratégia arra ösztönöz, hogy fiatalon több részvényt tartsunk, nagyobb kockázatot vállaljunk, és életkorunk haladtával fokozatosan vegyünk vissza a kockázatvállalás mértékéből.

Bízunk az átlag visszahúzó erejében

Egy másik klasszikus ökölszabály szerint 60/40 arányban érdemes részvényt és kötvényt tartani, tehát picit több kockázatos és picit kevesebb kockázatmentes eszköz legyen a portfólióban. Ez egy első ránézésre konzervatívnak tűnő stratégia lehet, minden évben visszaigazítva a portfóliót a megadott súlyokra, bízva az átlaghoz való visszahúzás erejében. Épp 2022-ben láthattuk azonban, hogy a kötvények és részvények árfolyama egyszerre is eshet, katasztrofális teljesítménnyel „jutalmazva” a 60/40-esek táborát. 

Egy másik gyakori kritika a 60/40 arány ellen, hogy ez egy statikus stratégia és nem veszi figyelembe a gazdaság ciklusait. Így túl kicsi a kockáztat akkor, amikor jó lehetőségek vannak, és túl nagy akkor, amikor már nagyobb fokú óvatosság ajánlott – kicsit úgy, mint az állandó összegű fogadás az érmedobálós játékban.

Az optimális stratégia megtalálásához segítségül kell hívni a Merton-modellt, ami egy portfólión belül a kockázatos eszközök ideális arányát mutatja meg, és már figyelembe veszi a befektető kockázatkerülési hajlandóságát is. Magyarán ugyanarra a kérdésre keresi a választ, amit eddig is kutattunk, hogy mekkora kockázatot vállaljunk, tehát a portfóliónk mekkora részéből vegyünk például amerikai részvényt és mekkora részéből amerikai 10 éves állampapírt.

Egy hasznos képlet

Stephen Hawking állítólag egyszer megjegyezte, hogy egy könyvbe berakott minden egyenlet megfelezi az eladásokat. Remélem ennél a cikknél nem veszítjük el az olvasóink felét, és a végére mindenki számára érthető lesz, miért volt szükség a képletre. A modell három összetevőből áll:

= a kockázatos befektetéstől elvárt többlethozam. Az amerikai részvénypiac hozamából kivonva az amerikai inflációkövető állampapírok hozamát, megkapjuk a többlethozamot. 1997 óta tudjuk ezt vizsgálni (ekkor indult a TIPS-piac) így nagyjából, 5 százalék körüli eredményt kapunk. = kockázatkerülési hajlandóság. Aki a 60/40-es érmedobós játéknál a vagyonának 10 százalékát kockáztatta, annak a kockázatkerülési hajlandósága 2. (A kockázatkerülési hajlandóság 1-3 között van normális esetben, figyelembe véve a személyes jellemvonásokat.)   = a kockázatos befektetés szórása. Az amerikai részvénypiac szórása körülbelül 20 százalék.

Érdekes, hogy a Merton-modell az amerikai részvénypiacból kiindulva egy átlagos befektetőnek a 62,5 százalék körüli részvényarányt ajánlja, ami közel van a 60/40-es stratégiához. Fontos megemlíteni, hogy ez a módszer folyamatosan változó eredményt ad, ahogy változik az elvárt többlethozam, valamint a kockázat (szórás). 

Ha például megnő a várható többlethozam 5 százalékról 7 százalékra, valamint ezzel együtt megnő a szórás 20 százalékról 30 százalékra, akkor a kockázatos eszközökbe fektetett súly lecsökken körülbelül 39 százalékra. Hiába nő meg tehát a várható hozam (a számlálóban), az általános kockázati tolerancia változatlansága esetén, a szórás másfélszeresére növekedése alacsonyabb kockázati kitettséget ad eredményül. 

A Merton-modell tehát azt mondja, hogy több kockázatos eszközt érdemes tartani, amikor a várható hozam magasabb, vagy amikor a hozam kockázata alacsonyabb.

Mikor és mennyi részvényt érdemes tartani?

A részvényekkel elérhető hozam ciklikus, vannak időszakok, mikor drágák a részvények, így a várható hozamuk alacsonyabb és vannak idők, mikor olcsón lehet vásárolni, magas várható hozam mellett. Az egyik legelterjedtebb mérőszám erre a Shiller ciklikusan kiigazított árfolyam per eredmény (P/E) rátája, ami ha magas, akkor a befektetők drágán veszik meg a részvénypiacot a normalizált profitvárakozásokhoz képest, így a várható hozam is alacsony. 

Ha alacsony a Shiller P/E, akkor olcsón lehet megvásárolni a részvényeket a normalizált profitvárakozásokhoz képest. A ciklikusan kiigazított hozam a Shiller P/E inverze, (tehát a Shiller E/P), angolul earnings yield-ként szoktak rá hivatkozni.

Haghani és White, a Missing Billionaires című könyv szerzői, a Merton-modellt használva 1997-től 2021 végéig megvizsgálták, hogy mennyi részvényt volt érdemes tartani az adott pillanatban – figyelembe véve az aktuális kockázatmentes hozamot (TIPS) és a részvénypiac earnings yield-jét (Shiller E/P). A modell alapján számolt eredmény szerint egészen 2001 közepéig tulajdonképpen nem volt jó döntés részvényt tartani, mert nagyon vonzó volt a 10 éves TIPS hozama, míg 2012-ben már 100 százalékban részvénybe kellett volna tenni a tőkét, hiszen ekkor a 10 éves TIPS hozama -0,7 százalék volt.

Forrás: Elmwealth.com

Ez a dinamikusan igazított tőkeallokációs stratégia, ami figyelembe veszi a részvénypiac árazottságát, átlagosan 2 százalékkal jobb teljesítményt nyújtott 1997 óta, mint egy 65/35-ös statikus (havi súlyozású) stratégia.

Külön érdekesség, hogy itt nemcsak a hozam magasabb, hanem a szórás is alacsonyabb, tehát kisebb kockázattal párosult a nagyobb hozam.

Milyen stratégia működne most?

De mit mutat ma a Merton-modell? Az elmúlt 10 év átlagos amerikai részvénypiac P/E-je 33-szoros érték körül mozog, ami 1/33, azaz nagyjából 3 százalék körüli ciklikusan kiigazított hozamot jelent. A képlet számlálóját úgy kapjuk meg, ha kivonjuk ebből a 3 százalékból az 1,8 százalékot, ami a most elérhető 10 éves amerikai kockázatmentes reálhozam. 

Ha a TIPS-ekkel elérhető kockázatmentes reálhozam 3 százalék, vagy magasabb lenne, akkor nem lenne érdemes részvényt venni, hiszen kockázatmentesen elérhető ugyanaz vagy nagyobb hozam. (Az amerikai TIPS hozam 1999-ben 4 százalék körül volt, amire Warren Buffett azt mondta, ha tehetné a teljes Berkshire Hathaway kockázati kitettséget lecserélné erre, annyira vonzó volt ez a magas kockázatmentes hozam.)

Ha 17,5 százalékos szórással és 2-es kockázatkerülési hajlandósággal számolunk, az jön ki, hogy jelenleg a portfóliónk 19,6 százalékát érdemes az amerikai részvénypiacba fektetni:

Meg kell említeni, hogy egy dinamikus tőkeallokációs stratégia több figyelmet és munkát igényel, mint egy statikus súlyozáson alapuló (például 65 százalék részvény 35 százalék kötvény). Ugyanígy érdemes hangsúlyozni, hogy a TIPS piac létrejötte (1997) előtti időszakot csak feltételezéses modellezéssel lehet megvizsgálni, habár a szerzők kutatásai alapján 1900 óta fennáll a dinamikus stratégia nagyjából 1,6 százalékos hozamelőnye a statikussal szemben.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy ez a kutatás annak az országnak a részvénypiacát vizsgálja, amely éppen a megfigyelt évszázad alatt vált világvezetővé, így nem nagy meglepetés, hogy érdemes volt a részvénypiacába fektetni. Hasonlóan kifizetődő lett volna római részvényt tartani időszámításunk után 100-200 környékén, azonban valószínűleg mindent elveszítettünk volna 410-ben, amikor a gótok feldúlták az Örök Várost. 

Cikksorozatom célja az volt, hogy történelmi példákon és egy egyszerűsített játékon keresztül bemutassa a diverzifikáció és a pozícióméretezés fontosságát a kockázatos befektetéseink kiválasztása során.

Könnyen csődbe lehet jutni, még olyan befektetések esetében is, amikor azok várható értéke nettó pozitív. 

Az elmúlt néhány évtized azt mutatja, hogy a gazdasági ciklus figyelembevételével, dinamikus stratégia kiválasztásával többlethozam érhető el alacsonyabb kockázat mellett, mint egy statikus, fix arányú portfólió tartásával.

The post Mennyi részvényt érdemes venni? appeared first on Forbes.hu.