:

Magyar Péter Orbánnak ment neki: Erről az ügyről a kormány is tud

Már a pénteki kormányinfó után is utalt egy ügyre, ma azt írta: egy kormánytag is érintett egy súlyos korrupciós ügyben.

Mi történt? A kegyelmi ügybe belebukott Varga Judit exférje, Magyar Péter most azt írta a Facebookon, hogy a kormány is tud arról a súlyos korrupciós ügyről, amiben az egyik tagja is érintett. A Diákhitel Központ egykori vezére egyenesen Orbán Viktort kérdezte fel, szerinte hivatalban maradhat-e egy a kormány, és beszél-e erről a mai évértékelőn.

Kontextus. Magyar már tegnap is azt írta, örülne, ha régi barátja, Guylás Gergely bemenne vele az ügyészségre és tanúskodna vele egy súlyos ügyben. Ezek mellett tagadta azokat a vádakat, amiket Gulyás hozott fel vele kapcsolatban.

Ezen kívül semmit sem tudunk.

A kormányfő mindenesetre rég tartott ilyen feszült körülmények között évértékelőt, mint most, és ez már az előkészületeken is látszott (ezekről itt írtunk bővebben). Magyar rendszeresen kritizálja a kormányt és a NER-t amióta volt felesége bejelentette, visszavonul a közélettől. Orbán Viktor azonban napok óta hallgat, még a köztársasági elnök lemondását sem kommentálta. Ma délután 3-kor tart értékelő beszédet.

The post Magyar Péter Orbánnak ment neki: Erről az ügyről a kormány is tud appeared first on Forbes.hu.