:

Máris itt a brutális vízdíjemelés hatása, ennyivel emelkednek az árak

Máris itt a brutális vízdíjemelés hatása, ennyivel emelkednek az árak

Januártól jelentős mértékeben emelkedett a vízdíj és a csatornadíj. Van olyan fürdő, ahol a vízdíj két és félszereséére, míg a csatornadíj háromszorosára. A több 10 millió forintos pluszköltséget a jegyárak emelésével tudják csak előteremteni a szolgáltatók.

Mi történt? A január elsejétől megemelt víz- és csatornadíjak akár több tízmilliós pluszköltséget is jelenthetnek a fürdőknek – írja az rtl.hu, amely szerint emiatt akár 10-15 százalékkal is drágulhatnak a jegyek. Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára úgy nyilatkozott a csatornának, hogy bár a legtöbb fürdő saját kúttal rendelkezik, ám a zuhanyzók, vécék és éttermi szolgáltatások, valamint a medencék tisztításakor is a közműhálózatot használják.

Azaz a fürdők brutális drágulással néznek szembe: vannak olyan helyek, ahol a víz díja két és félszeresére, a csatornadíj pedig háromszorosára emelkedett és egyéb alapdíjak is nőttek.

Mi vezetett idáig? Általánosan nettó 576 forint lett január elsejétől köbméterenként a fogyasztásarányos ivóvíz díja – persze a lakossági rezsicsökkentés keretében nem változtak az árak, írtuk meg decemberben.

A világ legfontosabb és legérdekesebb hírei egy helyen minden nap: Forbes Espresso. | Iratkozz fel hírlevelünkre.|

Azt, hogy a nem lakossági körben országosan egységes 2024 januárjától a vízdíj az eddigi durva, akár 49-szeres különbségek és több mint 900-féle vízdíj után, illetve a víziközműhálózat javuló színvonala érdekében létrejön egy alap, amelybe egyes szereplőknek be kell fizetniük, mások onnan kapnak kompenzációt, hogy a szükséges felújítások megtörténjenek, már korábban jelezte Lantos Csaba energiaügyi miniszter. A turisztikai és vendéglátóipari szolgáltatók mégsem számítottak ekkora költségnövekedésre.

Mire kell felkészülni? A Fürdőszövetség reménykedik benne, hogy a forgalmon nem fog meglátszódni a brutális áremelkedés, ha pedig mégis, akkor vélhetően lemondanak majd bizonyos szolgáltatásokról a fürdők. Az ugyanakkor már ma is tény: az elmúlt 4 év inflációs válságának legnagyobb vesztese minden kétséget kizáróan a turizmus volt.

The post Máris itt a brutális vízdíjemelés hatása, ennyivel emelkednek az árak appeared first on Forbes.hu.