:

Gyorsan lezongorázzák: ekkor választják meg Novák utódját

Hétfőn új államfőt választ a Parlament. Vagyis megszavazzák a fideszes jelöltet, Sulyok Tamást a feladatra.

A Fidesz úgy van vele, hogy essünk túl rajta: napokon belül új köztársasági elnöke lesz az országnak. Ezzel minden el lesz rendezve? Szerinted?

Mi történt? A Telex a péntek reggelre összehívott rendkívüli házbizottági ülés alapján azt írja, hogy Kövér László február 26. hétfőre ki is tűzte az államfőválasztást. Úgy tűnik, az ellenzéknek nem lesz jelöltje a feladatra.

Mi következik ebből? A kétharmados fideszes többség így már a jövő héten megválaszthatja Novák Katalin utódját, a még csak tegnap bejelentett államfőjelöltet, az Alkotmánybíróság elnökét, Sulyok Tamást.

Miért fontos ez? Az Országgyűlés az államfőválasztás napján (a tavaszi ülésszak első napján) fogadja el hivatalosan Novák Katalin lemondását is. Megbízatása végével harminc nap lenne megtartani az államfőválasztást, ám úgy tűnik, a Fidesz mihamarabb túlesne a dolgon. Hiszen Orbán Viktor múlt hétvégi évértékelőjéből is megtudtuk, hogy a kegyelmi ügy bizony le van zárva, mindenki tanult mindenből, nincs itt semmi látnivaló – kivéve, hogy a gyermekvédelmi szabályozáson szigorítani kell. Utóbbinál kérdés, hogy belecsempésznek-e majd olyan elemeket, mint a gyermekvédelminek nevezett jogszabály esetében, amiben összemosták a pedofíliát a homoszexualitással.

Több ebből 80 milliárd forint: Rogán kedvenc propagandagyárosa más szakmában is tündököl Eltelt három hét a kegyelmi ügyből, és Orbán végre elrendelt egy átvilágítást

Kontextus. Orbán Viktor kormányfő péntek reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy Sulyok feladata új köztársasági elnökként a nemzeti egység helyreállítása lesz, személyét pedig ő javasolta az államfői székre, miután a Fidesz-elnökség tárgyalt a lehetséges jelöltekről. Orbán a kegyelmi ügyről azt mondta: a kegyelmi döntés nem a kormány feladata. Máig nem tudjuk, miért kapott elnöki kegyelmet a pedofilsegítő K. Endre.

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz (j) és Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban 2024. február 22-én. A kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek.

The post Gyorsan lezongorázzák: ekkor választják meg Novák utódját appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés