:
Breaking News

Elkészült a világ legnagyobb digitális fényképezőgépe

Elkészült a világ legnagyobb digitális fényképezőgépe

Elkészült a világ legnagyobb digitális fényképezőgépe, és hamarosan el is kezdheti fotózni a világűrt – írja az IFLScience. Az eszköznek egyebek mellett az is célja lesz, hogy segítsen megválaszolni a sötét anyaggal és a sötét energiával kapcsolatos kérdéseket, valamint eddig ismeretlen aszteroidákat találjon a Naprendszerben.

A 3200 megapixeles és 3000 kilogrammos fényképezőgép olyan hatalmas felbontású fotókat készít majd, amelyek megtekintéséhez 378 4K-s tévére lenne szükség.

A lenyűgöző eszközt hamarosan a Vera C. Rubin Obszervatóriumba szállítják, ahol a csillagvizsgáló többi rendszerével együttműködve létrehozhatja majd az éjjeli égbolt eddigi legrészletesebb térképét.

A fényképezőgépnek egyébként két lencséje van, az egyik 90 centiméter, a másik pedig 1,5 méter átmérőjű, ezzel pedig a legnagyobb ilyen célra alkotott lencsének számít, amelyet valaha készítettek. Aaron Roodman, az obszervatórium szakértője elmondta, ezzel a géppel olyan részletes fotókat lehet készíteni, amelyen 25 kilométerről is kivehető lenne egy golflabda, eközben pedig az ég egy jókora szeletét is megvizsgálhatnánk rajta.

Kapcsolódó Lenyűgöző kép készült galaxisunk szupermasszív fekete lyukáról Első alkalommal örökítették meg a Sagittarius A* körül tekergő mágneses mezőket.

The post Elkészült a világ legnagyobb digitális fényképezőgépe first appeared on 24.hu.