:

A Sony már javában a PlayStation 5 Pro premierjére készül

A Sony már javában a PlayStation 5 Pro premierjére készül

Bár a Sony hivatalosan még nem ismerte el a PlayStation 5 Pro létezését, de a The Verge információi szerint a vállalat már javában azon dolgozik, hogy még idén piacra dobják a 2020-ban debütált konzol erősebb hardverrel szerelt verzióját.

A gép létezésének tényét erősíti, hogy a cég szerzői jogokra hivatkozva leszedette a YouTube-ról azt a videót, ami először szivárogtatott pontos részleteket a kütyüről, illetve bennfentes források szerint a Sony már most arra ösztönzi a fejlesztőket, hogy a játékaikat tegyék kompatibilissé a várhatóan év végén debütáló eszközzel.

Az eddig napvilágot látott információk szerint a Trinity kódnéven fejlesztett PlayStation 5 Pro egy erősebb grafikus processzorral és az eredeti modellben találhatónál magasabb órajelen dolgozó processzorral kerül majd forgalomba. Ez arra enged következtetni, hogy a gép a korábbi modelleknél jobban kezeli majd a játékokat renderelését a sugárkövetés (ray tracing) engedélyezése mellett, illetve bizonyos címek esetében elérhető lesz a magasabb felbontás és nagyobb képkockasebesség.

A korábban kiszivárgott információk szerint az alábbi változásokra lehet számítani a jelenleg kapható PlayStation 5 alapmodellekhez (lemezmeghajtós és anélküli) képest:

45 százalékkal gyorsabb renderelési sebesség 2-3-szor, akár négyszer gyorsabb sugárkövetés (Ray-tracing) 33,5 teraflop teljesítmény PSSR (PlayStation Spectral Super Resolution Upscaling) felskálázási technológia 8K felbontás támogatása egyedi gépi tanulási architektúrára

Az immár 3,85 GHz órajelen dolgozó processzor és az új GPU mellett változik továbbá a gépbe kerülő memória is, ami immár 576 GB/s sebességre lesz képes, ami 28 százalékos teljesítménynövekedést jelent az eredetileg használt modulhoz képest.

A Sony már most arra ösztönözni a fejlesztőket, hogy a játékaikat készítsék fel a PS5 Pro biztosította jobb grafikai lehetőségekre, hiszen az érintett programok így kaphatják meg a „Trinity Enhanced” (azaz PS5 Pro Enhanced) címkét. Ez a várhatóan a megjelenéssel párhuzamosan bevezetésre kerülő plecsni jelzi majd a játékosok számára, hogy a program szebben és jobban fut az erősebb PS5 modellen.

A The Verge cikkét író Tom Warren információi szerint a játékkészítők számára már elérhetők a PS5 Pro fejlesztői modellek, és a Sony arra számít, hogy az idén augusztusig jóváhagyásra benyújtott programok mindegyike kompatibilis lesz az erősebb konzollal.

A cég természetesen nem tervezi a hagyományos PlayStation 5 gépek kivezetését, azok a Ps5 Pro megjelenése után is kereskedelmi forgalomban maradnának, és a fejlesztőknek kell gondoskodni arról, hogy a játékaik futtathatók legyen az öregebb modelleken is, miközben azok kihasználják az új variánsban rejlő lehetőségeket is.

Bár a Sony még titkolózik, a PlayStation 5 Pro érkezése nem meglepetés, hiszen a konzolok világában jó ideje bevetett szokás, hogy néhány évvel a premiert követően a gyártók az alapmodellnél valamivel áramvonalasabb (kisebb, áttervezett) vagy hardveresen erősebb változattal állnak elő. Így volt ez már a PlayStation 2 esetében is, de az Xbox 360-ból és a PlayStation 3-ból is több variáns készült, a Nintendo Switch is kapott egy jobb kijelzővel szerelt verziót, a PlayStation 4 az életciklusa közepén kapott egy Pro verziót, az Xbox One-ból pedig 2017-ben készült el a jobb komponenseket tartalmazó Xbox One X. Ahogy a PS4 esetében, a Sony a PS5-nél is először áramvonalasabb modellekkel állt elő, a következő állomás pedig a Pro változat lesz, ami egyben azt is jelenti, hogy elértünk a PlayStation öt (piaci) élettartamának feléhez.

Kapcsolódó Mennyibe kerül manapság játszani? PC, konzol, kiegészítők és játékok. Mennyit kell költeni napjainkban erre a hobbira?

The post A Sony már javában a PlayStation 5 Pro premierjére készül first appeared on 24.hu.