Többet hiányoznak az iskolából a sokat internetező kamaszok
![Többet hiányoznak az iskolából a sokat internetező kamaszok](https://s.24.hu/app/uploads/2024/04/gettyimages-537460890-e1713420203145-1024x576.jpg)
Nagyobb eséllyel kerülik el az iskolát azok a kamaszok, akik sokat interneteznek egy új tanulmány szerint – írja a The Guardian. Emellett pedig a betegségből adódó hiányzások száma is nagyobb az ő köreikben.
A felmérés elkészítéséhez a kutatók több mint 86 ezer 14 és 16 év közötti diákot vontak be. Az eredményekből az látszik, hogy a szélsőségesen sokat internetezők 38 százalékkal nagyobb eséllyel kerülték el az iskolát, betegség miatt pedig 24 százalékkal nagyobb eséllyel maradtak ki a tanításból. A kutatásból az is kiderül, hogy a serdülő lányokra jellemzőbb a túlzott internethasználat, mint a fiúkra.
Az elegendő alvás és testmozgás, valamint a jó kapcsolat szülőkkel viszont csökkentheti a hiányzások számát. Azok a tinédzserek, akik úgy érzik, megoszthatják problémáikat a szüleikkel, 59 százalékkal kisebb eséllyel lógnak az iskolából, és betegség miatt is 39 százalékkal kisebb eséllyel hiányoznak.
Kapcsolódó Genetika is okozhatja az internetfüggőséget A Semmelweis Egyetem és az ELTE vezetésével végeztek vizsgálatot.The post Többet hiányoznak az iskolából a sokat internetező kamaszok first appeared on 24.hu.