Az 1970-es évektől a fejlett országokban a városi terekben kialakult az úgy nevezett ’hátsó ülésen utazó generáció’, azon gyerekek csoportja, akiket a szüleik nap mind nap autóval fuvaroznak az iskolába. A jelenségnek számos negatív hatása van egyrészt a gyermekekre, másrészt a környezetre, harmadrészt pedig a városi terekre. A tanulmány a városi közlekedésszervezésben a napi rendszerességű iskolába járás problematikáját járja körül, bemutatva olyan jó példákat, mint a pedibusz és a bicibusz kezdeményezések, amelyek a globalizációban ellentétben a ’lassú város’ koncepció tükrében a lokális értékekre és erőforrásokra helyezik a hangsúlyt. Bemutat olyan az utóbbi években Magyarországon is meghonosodott városi mobilitást támogató programokat, mint a ’Gödöllői Pedibusz’ és ’Pécsi bicibusz’, amelyek egyrészt felügyelt, biztonságos, csoportos megoldást kínálnak az iskolás gyermekeknek és családjaiknak az iskolába járáshoz, másrészt pedig közösséget építenek a különböző generációk között.