:

Új rekord: tízezer méteres zuhanás után landolt az Északi-sarkon három orosz ejtőernyős

Új rekord: tízezer méteres zuhanás után landolt az Északi-sarkon három orosz ejtőernyős

Mihail Kornyijenko, Denis Efremov és Alekszandr Lynnik új rekordott döntött, amikor több mint 10 ezer méteres magasságból ugrottak ki egy repülőből az Északi-sark felett. A hagyományos ejtőernyős ugrások általában 3000-4500 méteres magasságból zajlanak, az oroszok azonban több mint megduplázták ezt a magasságot, írja az Interesting Engineering.

A vállalkozószellemű férfiak olyan magasból vetették ki magukat az Iljusin-76-os repülőgépből, mint amilyen magasan a kereskedelmi repülőgépek szoktak repülni, a troposzféra és a sztratoszféra határán. Itt a hőmérséklet nagyjából mínusz 50 Celsius-fok, ami ugyanakkor 300 kilométer per órás zuhanásnál inkább mínusz 70-nek tűnik.

Az orosz triónak ezért különleges fűtött ruházatot kellett viselnie, ez azonban csak a kezdet. Felmerült az is, hogy szkafandert kell viselniük, ehelyett azonban végül csak az oxigénmaszk mellett döntöttek. Emellett közvetlenül az ugrás előtt tiszta oxigént szívtak be, hogy minimalizálják a vérükben a nitrogén-szintet, hogy elkerüljék a szabadesés során fellépő problémákat, például a dekompressziós betegséget.

Az ugrás azonban nem cél, hanem inkább eszköz volt: a három ejtőernyős ugyanis egy új kommunikációs rendszerrel kísérletezett, amellyel fel akarják venni a versenyt az amerikaiak irídium-alapú rendszerével.

A szabadesés nagyjából 2,5 percig tartott, ejtőernyőiket pedig körülbelül 1000 méternél nyitották ki. A valaha volt legmagasabb ugrás rekordját azonban továbbra is Alan Eustace tartja, aki több mint 41 ezer méteres magasságból vetette le magát 2014-ben, ezzel megdöntve Felix Baumgartner korábbi rekordját.

Kapcsolódó Megdöntötték Felix Baumgartner rekordját Átadta a múltnak Felix Baumgartner 2012-ben elért mintegy 39 ezer méteres rekordját a Google konszern egyik vezetője.

The post Új rekord: tízezer méteres zuhanás után landolt az Északi-sarkon három orosz ejtőernyős first appeared on 24.hu.