:

Sikerült igazolni Albert Einstein jóslatát

Sikerült igazolni Albert Einstein jóslatát

Egy új tanulmányban sikerült megerősíteni Albert Einstein egyik legfontosabb, a gravitációval kapcsolatos előrejelzését – írja a The Independent. Az Oxfordi Egyetem csapata röntgenadatokat használt fel a fekete lyukak jobb megértéséhez, és a gravitáció legerősebb lehetséges formáját figyelte meg.

Einstein elmélete szerint egy fekete lyuk közelében a részecskék nem tudnak biztonságosan körpályát követni. Ehelyett gyorsan, közel fénysebességgel zuhannak az objektum felé – innen kapta a nevét a feltételezett zuhanási régió.

Dr. Andrew Mummery, a csapat tagja szerint Einstein megjósolta, hogy ez a végső esemény létezik, de ez az első alkalom, amikor sikerült is kimutatni. Mint hozzátette, felfedezésük lehetővé teszi, hogy megvizsgálják az objektumok körül ezt a végső régiót.

Csak így érthetjük meg teljesen a gravitációs erőt

– tette hozzá.

A csillagászok között évtizedek óta folyik a vita arról, hogy kimutatható-e egyáltalán a zuhanási régió. Az oxfordi szakértők az elmúlt években modelleket dolgoztak ki, most pedig röntgenteleszkópok és a nemzetközi űrállomás adatai segítségével erősítették meg az észlelés.

Mummery kiemelte, egy másik oxfordi csapat még ebben az évben közelebb kerülne a nagyobb, távolabbi fekete lyukak megörökítéséhez. „Ami igazán izgalmas, az az, hogy sok fekete lyuk van a galaxisban, és most egy új, hatékony technikával rendelkezünk, amellyel a legerősebb ismert gravitációs mezők tanulmányozására használhatjuk fel őket” – emelte ki a kutató.

The post Sikerült igazolni Albert Einstein jóslatát first appeared on 24.hu.